Önkormányzati botrányok Dunaújvárosban
Négykezes címmel - a fenti felcímmel - közöl terjedelmes összeállítást a HVG a városban zajló botrányokról, a felütés: "Szocialista mintatelepülésből koalíciós botrányvárossá vált Dunaújváros az elmúlt napokban."
Szocialista mintatelepülésből koalíciós botrányvárossá vált
Dunaújváros az elmúlt napokban. A három helyi alpolgármester közül kettő
összeférhetetlenségi ügybe keveredett: egyikük egy lakásmaffiás büntetőeljárás
vádlottjaként, másikuk a cégügyei révén.
"Én már hozzászoktam, hogy a képembe hazudnak. De ön
a választóit veri át" - az éles hangú megjegyzés a dunaújvárosi közgyűlés
múlt csütörtöki ülésén hangzott el Pochner Lászlótól, a Dunaújváros Jövőjéért
Egyesület nevű civil szervezet képviselőjétől. A címzett Szekeres György
(MSZP) gazdasági alpolgármester volt, akinek családi cége, az Agro-Sprint
Mezőgazdasági, Vagyonvédelmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. (A-S) számos
önkormányzati megrendelést kapott. A polémia stílusa jól jelzi, milyen
feszült a hangulat a városban, ahol össztűz alá került egy másik alpolgármester,
a Budakörnyéki Bíróság előtt csalással és közokirat-hamisítással vádolt
Sipos János (SZDSZ) is. Ő pár szavas kínos magyarázkodást követően - édesanyja
súlyos betegségére hivatkozva - távozott a képviselő-testületi ülésről,
miközben a városháza épülete előtt polgári körösök tüntettek a helyi vezetés
ellen.
A dunaújvárosi ellenzék által forszírozott ügyekről Kálmán
András (MSZP) polgármester a HVG-nek kifejtette, Sipost megilleti az ártatlanság
vélelme, Szekeres ügyében pedig szerinte nem sérült jogszabály, s megjegyezte,
a törvények amúgy sem teszik lehetővé az alpolgármesterek közgyűlés általi
visszahívását.
Kálmán nincs egyszerű helyzetben. Aligha teheti meg, hogy
egyszerre váljon meg két helyettesétől, ahogyan azt sem, hogy más-más mércével
mérje visszás ügyeiket. Politikai szempontból kétségtelenül Szekeresé a
kényesebb: a gazdasági alpolgármester a város erős embere, mivel ő a -
parlamenti képviselősége miatt Budapest és Dunaújváros között ingázó -
polgármester "helytartója". Az állami tulajdonú Mezőfalvi Mezőgazdasági
Termelő és Szolgáltató Rt. vezérigazgatói posztjáról 1998-ban a városházára
igazolt Szekeres cégét még 1996-ban szemelte ki az önkormányzat, amely
akkor pályázaton keresett őrző-védőket ingatlanai védelmére. Vagyis az
A-S Bt. megbízásakor Szekeres még nem volt sem alpolgármester, sem a közgyűlés
tagja, 1997 őszén pedig kiszállt a cégből - érvelt az egyébként Szekeres
vezérigazgatósága idején a Mezőfalvi Rt. Igazgatóságát erősítő Kálmán.
Igen ám, de a társaságot jelenleg is Szekeres felesége irányítja, aki egyúttal
az A-S beltagja, a kültag pedig gyermekük, Szekeres Zoltán - emlékeztetett
Dorkota Lajos (Fidesz-MPP).
Az A-S-t megbízó önkormányzati érdekeltségű cégek (DVG Dunaújvárosi
Vagyonkezelő Rt., Dunanett Kft., Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató
Kft.) által a képviselők rendelkezésére bocsátott felsorolás szerint Kálmán
András érvei sántítani látszanak. E szerint az A-S március elején 16 ingatlant
őrzött - esetenként takarított -, évente több tízmillió forint értékben
(a pontos szám csak becsülhető, mivel eltérő paraméterek szerint szerződtek,
Pochner tudomása szerint az A-S 2001-es árbevételét szinte egészében az
önkormányzati megrendelések adták). A legelső szerződés kétségtelenül 1996
szeptemberében kelt, de kötöttek, illetve módosítottak megállapodásokat
még tavaly is. "Dönthet úgy a közgyűlés, hogy más módszerrel válasszunk
biztonsági céget, de biztos, hogy akkor a város járna rosszul: az A-S jóval
a piaci ár alatt vállalta a munkát" - állította a polgármester.
Az A-S Bt.-nek nincs nehéz dolga, amikor alulígér a konkurencia
ajánlatainak, a cég, a helyi szóbeszéd szerint, finoman fogalmazva spórol
a költségeken, olykor a hatékonyság rovására. A HVG munkatársai egy, az
A-S által őrzött, Dunaújváros kertvárosában lévő, jelenleg használaton
kívüli általános iskola épületénél tapasztalták: sem a kertkapu, sem az
- amúgy felújított - épület nincsen kulcsra zárva, a magát őrnek nevező,
szemmel láthatóan rossz fizikai állapotban lévő, egyenruhát, önvédelmi
eszközt nem viselő idős férfi pedig a földszinti folyosó végén, egy teremben
pihent.
A városi ellenzék nemcsak az őrzés-védelmi megbízásokat kifogásolja, gondjuk van Szekeres vagyonnyilatkozatával is, amely szerint az alpolgármesternek egyetlen gazdasági érdekeltsége van: 22,6 százalékot birtokol a sárbogárdi Mag-Ház 2000 Kft.-ben. A cégnyilvántartás szerint viszont Szekeres társtulajdonos a székesfehérvári Dunatex Aranytű Kft.-ben, illetve a sárbogárdi Somax 2000 Kft.-ben is. Előbbi érdekeltségére kívánt a közgyűlésen rákérdezni Dorkota, az alpolgármester azonban éppen a kérdések idejére elhagyta az üléstermet.
Dorkota és Pochner meggyőződése szerint a valótlan tartalmú
vagyonbevallás benyújtása egyrészt okirat-hamisítás, másrészt lehetetlenné
teszi, hogy a képviselő-alpolgármester a továbbiakban ellássa tisztségét.
Az ellentmondásokra Szekeres semmilyen formában nem reagált, az A-S megbízásai
körül pedig szerinte minden törvényesen zajlott.
Ami a vagyonbevallásokat illeti, akad meghökkentő kitétel
az EU-integrációért felelős társadalmi megbízatású (tiszteletdíjas) alpolgármester
Sipos Jánoséban is, aki - a Dunaújvárosi Hírlapban is közzétett állítása
szerint - ügyvédként mindössze bruttó 60 ezer forintot keres. De aligha
ez a legnagyobb gondja mostanában: a bíróság áprilisban kezdi tárgyalni
azt a 106 vádlottas büntetőügyet, amelynek ő a másodrendű terheltje. A
Székesfehérvári Városi Ügyészség (SZVÜ) szerint Sipos bűnsegédként felel
az elsőrendű vádlott Horváth Ferenc kulcsi vállalkozó üzelmeiért, amelyekhez
ügyvédként segítséget nyújtott. A vádirat szerint Horváth jogellenes módon,
anyagi ígéretekkel vett rá nehéz helyzetben lévő többgyermekes családokat
(későbbi vádlott-társait), hogy engedményezzék cégeinek - a Serény Bt.-nek,
illetve a Mong-Use Kft.-nek - a nekik járó lakásépítési szociálpolitikai
kedvezményeket. A családonként kapott százezres-milliós nagyságrendű összegekből
Horváth Nagyvenyimben, Perkátán és Kulcson kívánt társasházakat építtetni
s azokat értékesíteni. Horváth kezdetben fiktív szerződésekkel megvásárolta
a vádlottak ingatlanait, amelyekre az eladók biztosítékként visszavásárlási
szerződést kötöttek, s nyomban bérbe is vették volt tulajdonukat, miközben
cégei nevében Horváth vállalkozói szerződésben vállalta, megépíti az érintett
családok új lakásait. A segélyezettek cserébe engedményezték a lakástámogatásukat.
Miután 2000-ben megindult a büntetőeljárás - az egyik érintett
somogyszili családban a szülők ellen lépett fel a helyi körjegyző az elhanyagolt
gyermek érdekében, s a gyámügyi eljárás során derült fény az építkezési
stiklire -, Horváth öröklési szerződéseket kötött a családokkal saját vagy
hozzátartozói javára. E bonyolult szerződéseket Horváth - akinél a házkutatás
során engedély nélkül tartott fegyvereket is lefoglaltak - ügyvédi segédlet
nélkül képtelen lett volna kivitelezni, vélik az ügyészek. Sipos ezzel
szemben állítja, semmit nem tudott a szerződések valódi céljáról, s ígéri,
be is bizonyítja ártatlanságát. Pártja, legalábbis a helyi szervezet, egyelőre
kivár, múlt heti közlésük szerint: mielőtt döntenének, "tanulmányozniuk
kell a vádiratot".
Egy sokkal kisebb volumenű ingatlanügy a kilencvenes évek
elején már megingatni látszott a Siposba vetett bizalmat. Az önkormányzat
ekkor kívánta először hasznosítani a jelenleg Remix néven diszkóként működő
épületét, amelyre a már akkor is képviselő Sipos, illetve akkori párttársa
és ügyvédkollégája, Félix István közös, a bíróságon még be sem jegyzett
cége tett bérleti ajánlatot. Félix és Sipos akkor visszakozott, s lemondtak
a mandátumukról. Az alpolgármester ellen szól az is, hogy Sipos ellen közokirat-hamisítás
vádjával a Hatvani Városi Bíróság előtt 2000 óta már folyik egy büntetőper.
Rádi Antónia
(HVG)
Korrupciós topik a Fórumon
Szavazás: Távozzon az alpolgármester?
|