július 11. (péntek) 18:40

Tízmillió a főkapitányságnak

A megyei rendőr-főkapitányság és a megyei közgyűlés ma aláírt megállapodása értelmében a közgyűlés tízmillió forinttal támogatja a rendőrség munkáját.

Szándékos támogatás (fotó: FMRFK)

   Támogatási megállapodást kötött ma délelőtt a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Fejér Megyei Közgyűlés, tájékoztatta a DO-t Kész Mónika rendőrségi sajtóreferens. A támogatás összege tízmillió forint, a megállapodást Szabó Gábor közgyűlési elnök és Papp Károly rendőr ezredes, megyei főkapitány látta el kézjegyével. Az összeget Kész Mónika tájékoztatása szerint az idei lakhatási támogatásra, bűnmegelőzési tájékoztatók készítéséáre, bűnügyi technikai eszközök vásárlására, valamint az idegenforgalmi idény turisztikai és közlekedésbiztonsági feladatainak ellátására és rendezvények biztosítására fordítja a rendőrség. Szabó Gábor a szerződés aláírása előtt elmondta: a megállapodás mindkét fél részére egyfajta garanciát biztosít a hatékony együttműködésre, valamint hozzátette, hogy ezzel a megállapodással egy folyamat indult el. Papp Károly a dokumentum ünnepélyes aláírását követően hangsúlyozta: példaértékű a rendőrségnek nyújtott megyei és a helyi önkormányzati támogatás.

(Dunaújváros Online Hírek)