július 17. (csütörtök) 11:50

Túl az első inszemináción

Megtörtént az első mesterséges megtermékenyítés a dunaújvárosi kórház nőgyógyászati osztályán. A beavatkozással a meddő pároknak immár helyben tudnak segíteni. Két új rendelés is indul: a meddőségi és a tinédzser ambulancia.

   A kórház történetében múlt pénteken először végeztek inszeminációt a nőgyógyászati osztályon, tájékoztatta a DO-t dr. Bazsa Sándor osztályvezető főorvos. A meddő párok teljes kivizsgálását el tudják végezni Dunaújvárosban, ehhez minden rendelkezésre áll. Hét vizsgálatból hatot ambulánsan (pl. rákszűrés), míg a laparoszkopikus vizsgálatot a kórházban végzik el. A levett sperma kezelésére külön kiképzésben részesült egy szakember, aki előkészíti, feljavítja a méhbe befecskezendő spermiumot. A beavatkozást hatszor lehet elvégezni, ha mindannyiszor sikertelen, akkor a lombikbébi-program következik, amelyhez már ilyen célra kialakított centrumokba kell a pácienseknek utazniuk. Az inszemináció elvégzése a kórházi paletta szélesítését jelenti, fontos előrelépés a meddőség kezelésében, és igény is van rá, tette hozzá dr. Bazsa Sándor.
   Egy másik újításként tartható számon az inkontinencia műtéti kezelése. Lassan egy éve, hogy egy néhány esztendeje kidolgozott, svéd eljárással - TVT - műtik az inkontinenciában szenvedő nőket Dunaújvárosban. Az eltelt idő alatt több mint harminc beteget gyógyítottak meg, mára begyakorlott eljárássá vált - állítja a főorvos. Egyetlen hátránya van az eljárásnak: a műtéthez szükséges szett sokba kerül, s egyelőre az OEP nem finanszírozza. Az osztály készíti a pályázatát, hogy az egészségbiztosítási pénztár akkreditálja a műtétet, s így a támogatást kaphassanak a betegek: minden esetben utólagosan lehet majd a biztosítótól pénzt igényelni, ezt ugyanis külön finanszírozzák. Jelenleg egy árukapcsolás révén harminc szettel rendelkezik a kórház, így a betegeknek egyelőre ingyenes tudják ezt biztosítani. A műtétekre szükség van, ugyanis a főorvos becslése szerint a kórház vonzáskörzetéhez tartozó népességből mintegy tízezer nő szenved az inkontinencia miatt.
   Új rendelések is indulnak augusztus elsejétől az egyes rendelőintézetben: a meddőségi ambulancia a CSNT-ben kap helyet, ahol dr. Kapus István szerdánként 12 és 16 óra között várja a pácienseket. A betegek kiszűrése, kivizsgálása lesz a feladata a témában nagy tapasztalattal rendelkező szakorvosnak. A másik új rendelés a tinédzser ambulancia lesz, ahol dr. Kállay Miklós várja majd a pácienseket: a felvilágosításon, antibébi tabletta felírásán túl fontos feladata lesz a kóros jelenségek kezelése, gyógyítása. Ez a rendelés is egyelőre heti négy órában fog működni, s mindkettőt igény esetén növelni fogják.

SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

Dunaújvárosi Főiskola
Szakok és számok
Felvételi statisztika 2001-2003
Ponthatárok (július 22-én!)