július 22. (kedd) 10:30

"Aludt" a riasztó

Hiába szereltetett riasztót a tulajdonos, távollétében kifosztották lakását, a riasztó ugyanis nem szólalt meg.

   Egy Lajos király krt-i lakás tulajdonosa hosszabb ideig távol volt. Nyugodt lehetett, hiszen a otthonát riasztóval szereltette fel. Az elmúlt hét folyamán azonban egy ismeretlen tettes, feltehetően álkulccsal, minden különösebb nehézség nélkül behatolt a lakásba, megtalálta az ékszeres dobozt, valamint az otthon tartott készpénzt, amit magával vitt. Rongálási kár nem keletkezett. Az ismeretlen azért garázdálkodhatott ilyen nyugodtan, mert a riasztó nem szólalt meg.
   Dunaújváros, Kinizsi úton parkoló Opel Astra Combi hátsó ablaküvegét törte be ismeretlen tettes. A gépkocsi hátsó üléséről kiemelte a bejelentő kézitáskáját, irataival, készpénzével, bankkártyájával együtt. (Vajon még hány károsultja lesz az ilyen figyelmetlenségnek? - a szerk.).
   Déálután egy ercsi lakos asszony tett személyesen bejelentést: élettársa nem engedi be közösen használt lakásukba, pedig holmijait, iratait magához akarja venni, hogy a lakást ezután elhagyhassa. A bejelentés után kiszállt a rendőrség a helyszínre az asszonnyal együtt. A férfi a rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó ajtót nyitni, majd magát igazolni, a rendőrök jelenlétében sem volt hajlandó az asszonyt beengedni - akinek egyébként bejelentett lakcíme a lakás. A férfi agresszíven viselkedett, emiatt megbilincselték és előállították. Miután lecsillapodott, és a konfliktus folytatásától nem kellett tartani, szabálysértési eljárás megindításával egyidejűleg távozhatott az ercsi őrsről.

(Dunaújváros Online Hírek)