július 23. (szerda) 16:48

Ercsiben zajlik az élet

Mindennapra jut egy ercsi eset a bűnügyi krónikában: tegnap azonban kétszer is riasztották bántalmazás miatt a helyi őrsöt.

   A panaszos, egy ercsi asszony azért tett bejelentést tegnap este, mert egy férfi (akit ismer) bántalmazta és megrúgta az utcán. A sértett fiával ment haza, amikor a férfi hozzájuk lépett. A nő elmondása szerint a férfi már többször "beléjük kötött". Ezúttal sértegette, megkísérelte megütni, végezetül megrúgta. A felkutatott tanúk vallomása alapján tettlegességet nem sikerült megállapítani, a felek egy régebben húzódó nézeteltérésüket folytatták azzal, hogy sértegették egymást. A bejelentő térdén az orvos egy nyolc napon belül gyógyuló hámsérülést talált.
   Szintén Ercsiben kérték rendőrök segítségét egy ön- és közveszélyes személyhez. A már korábban pszichiátrián kezelt 31 éves férfi a vacsora elfogyasztása után furcsa módon kezdett viselkedni: agresszívvé vált, családtagjait nem ismerte fel. A kiérkező rendőrjárőrökkel és orvossal szemben támadólag lépett fel a dühöngő férfi, majd az udvaron lévő kutyakennelbe zárkózott, ahonnan nem volt hajlandó kijönni. A helyszínen lévő rendőröknek sikerült megfékezni az önmagából kifordult férfit, és a helyszínre kért mentővel kórházba szállították.
   Hazai vizekre evezve, már megint a nyitott ablak: a Korányi Sándor utcában egy lakás ablakán lévő szúnyoghálót felhasítva az ablakpárkányról két tálat vitt el egy ismeretlen (jó, hogy nem akadt más a keze ügyébe), míg a Dobó István utcai földszinti lakásból, feltehetően hamis kulccsal 9000 forint készpénzt vitt el ismeretlen tettes.

(Dunaújváros Online Hírek)