július 24. (csütörtök) 11:02

Ásóval támadt a szomszédra

Egy szellemi állapota miatt közveszélyes férfi támadt ásóval szomszédjára, ám az szerencséjére el tudott menekülni.

   Kora délután egy fiatalkorú dunaújvárosi fiú tett bejelentést, miszerint kedden este kilenc óra tájban Mezőfalva-Szőlőhegyen lévő telkükön a telekszomszéd ásóval fejen akarta ütni. Időben észrevette a szándékát, kitért az ütés elől és elmenekült.
   A bejelentést kivizsgálták a rendőrök, és megállapították, hogy az 55 éves telekszomszéd megalapozottan gyanúsítható súlyos testi sértés kísérletének elkövetésével, ezért előállították. A beszerzett adatok alapján kiderült, hogy a férfi már korábban is megtámadott minden ok nélkül békés állampolgárokat, tehát közveszélyes, valamint szellemi állapota miatt gyámság alatt áll. A rendőrök intézkedtek a kórház pszichiátriai osztályára való felvételére. Az eljárást ma folytatják.
   Perkátai lakásáról - igazoltatását követően - állítottak elő és vettek őrizetbe egy asszonyt, aki ellen a Pápai Városi Bíróság körözést adott ki lopás miatt.

(Dunaújváros Online Hírek)