Játszótérprogram: gyorsulási együttható
Az egyre inkább tapasztalható összefogás révén hamarosan négy új akcióval
gyarapodik a játszóterek felújítását célzó kezdeményezés szépen terebélyesedő
listája.
 |
| Az eredmény magáért beszél |
Az elkövetkező két hét során négy helyszínre várják mindazokat,
akik szeretnének bekapcsolódni az akcióba, tájékoztatta lapunkat Kismoni
László humán alpolgármester, a felújítási program kezdeményezője és koordinátora.
Örvendetes tény, hogy ezúttal is több olyan alkalom lesz, ami a program
pártokfelettiségét, "a civil összefogás erejét" igazolja - ennek
révén egyre gyorsabban egyre több programot tudnak tető alá hozni, állította
Kismoni László. De lássuk, mikor hol és mit csinálhatnak mindazok, akik
részt kérnek a tércsinosítási akcióból - szorít az idő, az első alkalom
június 17-én, kedden délután hat órától következik. Ekkor Szántó Péter
önkormányzati képviselő és Katona Ferenc civil referens szervezésében a
Martinovics utcai Civil Ház melletti játszótér felújítására kerül sor:
a résztvevők kilenc fém elemet festenek újra, a homokozó tartalmát pótolják,
valamint kitakarítják a teret.
A következő alkalom június 21-én, szombaton délelőtt kilenc
órától lesz a Technikum városrészben: Kecskés Rózsa képviselő a Vörösmarty
Nyugdíjas Egyesület tagjait és a környék lakóit várja az Eötvös utcai játszótér
felújítására. A helyszínen hat fém mászóka festése, homokpótlás, takarítás
vár az önkéntes segítőkre. A következő hétre ismét két akció jut: június
24-én, kedden délután öt órától a Batsányi utca 11-13. melletti játszóteret
teszik rendbe a felső Duna-parton az MSZP Ifjúsági Tagozatának fiataljai
(az akció szervezője Nagy Szilárd tagozatvezető), június 27-én, pénteken
délután (még egyeztetendő időpontban) Cserni Béla fideszes képviselő hívó
szavára a Fidesz helyi szervezetének tagjai és az önkéntes segítők fejezik
be a Fáy András utcai nagyjátszótér már elkezdett csinosítását.
A DO vonatkozó alrovatában természetesen továbbra is hírt
ad az akciókról - és eredményéről.
(Dunaújváros Online Hírek)
Ilyen volt - ilyen lett
|