július 10. (hétfő) 13:00

Játszótérfelújítás: júliusi rohamok

Megállás nélkül zakatol a tavasszal indított, hasábjainkon külön mellékletet érdemelt játszótérfelújítási program gépezete: ebben a hónapban hét akcióra várják a közreműködőket a szervezők. Holmitmikor a DO-n.

Munkamustra - Eötvös utca, közben

   Hét játszótér felújítására várják a segíteni szándékozókat júliusban az elhasznált/lepukkant dunaújvárosi játszóterek felújítását célzó akció keretében, tájékoztatta honlapunkat Kismoni László kezdeményező és koordinátor. A közeljövő első akciójára július 15-én, kedden kerül sor: délután négy órától a Tavasz utcai játszótér csinosítására, a fém mászókák festésére és homokpótlásra várja a helyieket Nagy Anikó képviselő és a Béke Városrészi Közösségi Klub. A Pentele Baráti Körrel fog össze dr. Kovács Pálné képviselő július 17-én, csütörtökön, amikor a Pentele városrészben, a Magyar út 22-26. környékén lévő játszótér felújítása a tét - ide szintén négy órától várják a hadrafogható segítőket. Tizenegy mászóka és tíz pad lefestése, homokpótlás, szemétgyűjtés vár azokra, akik Rohonczi Sándorhoz és az MSZP Ifjúsági Tagozatához csatlakozva részt vesznek a Liszt Ferenc kertben lévő játszótér felújításában július 22-én, kedden délután négy órától. Sorra kerül az Erkel kert is: július 24-én, csütörtökön délután négytől ismét Rohonczi Sándorhoz és az ifjúsági tagozat tagjaihoz csatlakozhatnak a környékbeliek, munka lesz bőven, hogy mást ne mondjunk, tizenhat játszótéri elem és ugyanennyi pad lefestése vár az akció résztvevőire. A Vigadó utca 2-6. mögötti terepre vonulhatnak azok, akik július 26-án Szántó Péterrel (és az ifjúsági tagozat tagjaival) a szombat délelőttjükből áldoznak órákat a felújításra.
   A hónap végére két újabb akció marad: 28-án, hétfőn délután négytől a Kertvárosban, konkrétan a Diófa utcában lévő játszótér csinosítása kerül sorra. Ekkor két képviselőhöz, Nagy Anikóhoz és Hosszú Jánoshoz, valamint a Cigány Kisebbségi Önkormányzathoz csatlakozhatnak a segíteni szándékozók. A Károlyi Mihály sori játszótér felújítása lesz a hetedik a sorban július 30-án: itt Szekeres György alpolgármester és az MSZP ifijei várják a segítőket - szintén délután négy órától.

(Dunaújváros Online Hírek)

Ilyen volt - ilyen lett