Játszótérprogram: semmiből valami
A hónapok óta tartó játszótér-csinosítási program folyamatos izmosodásáról,
eddigi eredményeiről számolt be a Tavasz utcai felújításon rögtönzött sajtótájékoztatón
Kismoni László alpolgármester, koordinátor, kezdeményező és munkavezető.
 |
| Csúszdás tréning |
Főszezon ide, dögmeleg oda, több mint tucatnyi segíteni szándékozó
csatlakozott a ma délutáni akcióhoz a Béke városrészi helyszínen: a Tavasz
utcában került sor az áprilisban indított játszótérfelújítási sorozat tizenharmadik,
még közel sem befejező részére, és ez a szép kerek szám lehetett a fő ok,
amiért Kismoni László humán alpolgármester, a program kezdeményezője és
vezető koordinátora éppen ma vázolta rögtönzött tájékoztatón az eddigi
eredményeket a helyszínen. Miközben tehát megérkeztek az Október 23. téri
ifjak - a mindössze néhány fős, ellenben roppant lelkes diákcsapat immár
helyszínről helyszínre vándorolva kapcsolódik be a mindenkori aktuális
munkálatokba -, hogy csatlakozzanak a többiekhez (például a Bodó László
nevével fémjelzett Béke Városrészi Közösségi Klub nyugdíjasaihoz), a sajtó
szorgos hangyái rögzítették a tényadatokat. Vagyis: az április 11-én született
- és a DO alkalmi mellékletében is megjelentetett - felhívás nyomán szépen
izmosodó társadalmi összefogás kerekedett a város játszóhelyeinek megmentésére.
Ami rá is fért persze az összesen 118, többségében elhanyagolt, nemritkán
a szó legszorosabb értelmében életveszélyes helyszínekre. Kismoni László
a városlakók mellett megszólította a tizenöt körzet egyéni képviselőit
és civil szervezeteit: a civilek döntően azonnal teljes mellszélességgel
csatlakoztak, a képviselők egy része azonban a vártnál "vontatottabban
reagált a táncra való határozott felkérésre", mondja ironikusan a
kezdeményező. És mielőtt valakiben megképződik az a nemtelen gondolat,
hogy Dunaújvárosban még a játszótérprogram is politikai csatározások terepe
lehet, Kismoni László gyorsan felsorolja az eddig e téren inaktív szocialista
városatyákat, majd, ha lehet, még sebesebben hozzáteszi, "a másik
oldalról is folyamatosan kapjuk a pozitív visszajelzéseket, és konkrét
együttműködésre is volt már példa".
A júliusi tervek ismertetése után - ezeket már közöltük -
fogalomtisztázó mondatok következtek arról, miszerint teljes felújításról
nem lehet szó, egyelőre meg kell elégedni a fém játszótérelemek és padok
újrafestésével, a kavics- és homokpótlással, szemétszedéssel. Viszont,
így Kismoni László, az együttműködés szándéka és ténye, a politikamentes
és platformfüggetlen segítségadás, az, hogy "szinte a semmiből született
valami", mindenképpen dicséretes jelenség, amiért köszönet illet minden
közreműködőt és támogatót, mondta a humán alpolgármester.
A DO kérdésére válaszolva Kismoni László elmondta: a mostani akciósorozat laza szálakkal kapcsolódik a dunaújvárosi játszóterek felújítását célzó "hivatalos" önkormányzati programhoz. E program keretében a tervek szerint 30 millió forintos beruházással egy-egy új játszótér születik a Március 15. téren és a Petőfi ligetben (ha egy ujjal nyúlnak az űrhajósmászókához, polgári engedetlenségi mozgalmat
indítok, de olyat, hogy a Greenpeace jelenthet - Ny. Zs.), további tízmillió forint áll rendelkezésre a már meglévő terek/helyek rendbetételére. A mostani sorozat egyfajta rákészülés a remény szerint az év második felében, ám lehet, hogy csak jövőre esedékes "profi" generálozásra.
Ny. Zs.
(Dunaújváros Online Hírek)
Ilyen volt - ilyen lett
Júliusi rohamok
|