Szárnyasok
A pirosra sült kacsák, libák, töltött csirkék,
fejedelmi pulykák az ünnepi asztalok csodás
díszei, karácsonykor és szilveszterkor is.
Melegen és hidegen egyaránt.
Fejedelmi pulykatál
Hozzávalók (8 személyre)
A pulykagalantinhoz: 90 dkg pulykamellfilé,
1 csapott evőkanál só, 1 evőkanál zselatinpor,
1 fej saláta, 1 tojás, 2 dl tejszín, 1 evőkanál
búzadara, 1-1 késhegynyi őrölt szegfűbors
és őrölt gyömbér, 5 dkg marinált paprika,
10 dkg őszibarackbefőtt, 1 pár virsli, 1
húsleveskocka.
Zöldséges pulykakocsonyához: 2 közepes sárgarépa,
25 dkg pulykamellfilé, 5 dl szűrt húsleves,
(leveskockából is jó), 20 dkg brokkoli (fagyasztott
is lehet), 5 dkg zselatinpor, 1 főtt tojás
fehérje, negyed csokor petrezselyem.
A díszítéshez: 8 karika konzervananász, néhány
szem fagyasztott ribiszke, 1 narancs, néhány
mentalevél, 1-1 sárga és zöld cukkini, 5
dkg vaj, 4 közepes paradicsom, 1 hegyes zöldpaprika.
1. A pulykamellből két, egyenként 20 dekás
szeletet levágunk. Két zsírpapír közé téve
vékony, téglalap alakú szeletté verjük. A
fele sóval meg a zselatinporral megszórjuk.
A salátát leveleire bontva megmossuk, és
a hússzeletekre fektetjük úgy, hogy kettőnél
több ne kerüljön egymásra (a felesleg jó
lesz salátának). A maradék 50 deka húst ledaráljuk,
a tojással meg a tejszínnel jól összedolgozzuk.
A búzadarát hozzáadjuk, megsózzuk, a szegfűborssal
és a gyömbérrel fűszerezzük. A marinált paprikát
meg az őszibarackbefőttet lecsöpögtetjük,
az előbbit apróra, az utóbbit kis kockákra
vágjuk, és az előzőekhez adjuk.
2. A masszát egyenletesen a hússzeletekre
kenjük, a lebőrözött virslit a közepükbe
nyomkodjuk. Henger alakúra összehajtjuk úgy,
hogy a hús két oldala középen találkozzon,
majd megnedvesített alufóliába csomagoljuk
szorosan. Lábasba rakjuk, annyi meleg vizet
öntünk alá, amennyi ellepi, és a leveskockát
belemorzsoljuk. Gyöngyöző forralással 25-30
percig főzzük. Ezután a galantinokat - a
szakácsok így nevezik - a lábasból kiemeljük,
tálcára rakjuk, majd kissé lepréseljük. Legegyszerűbb
a húsvágódeszkát rátenni, és egy dobozos
üdítőt ráfektetni. Ha kihűlt, a hűtőszekrénybe
rakjuk.
3. A zöldséges pulykakocsonyához a répát
megtisztítjuk, gyufaszálnyi csíkokra vágjuk,
majd a hússal együtt 10 percig a levesben
főzzük. A brokkolit kisebb rózsáira bontjuk,
és az előzőekhez adva megpuhítjuk. A friss
zöldségnek kb. 8 perc, a fagyasztottnak 3-4
perc is elég. Ha kész, leszűrjük, majd levét
újra fölforraljuk. A zselatint kevergetve
beleszórjuk. Kis lángon 4-5 percig főzzük,
majd ritka szövésű ruhán (tüllzacskón) átszűrjük.
Amikor langyos, őzgerincformába töltjük,
jeges vízbe állítjuk. 2 perc elteltével az
ízes aszpikot kiöntjük belőle. Ha ügyesen
dolgoztunk, a forma aljára és oldalára is
egy vékony réteg aszpik kocsonyásodott.
4. A főtt tojásfehérjét meg a petrezselymet
apróra vágjuk, az aszpikos forma aljára és
oldalára szórjuk. A puha húst szeletekre
vágjuk és a répával meg a brokkolival rétegezzük.
A maradék aszpikot - amit, ha megkocsonyásodott,
fölolvasztunk - ráöntjük, végül megdermesztjük.
5. A köretként is szolgáló díszítés elkészítésekor
a konzervananászt lecsöpögtetjük, ahogyan
a szobahőmérsékleten fölengedett ribiszkét
is. Az ananászra ribiszkeszemeket és narancscikkeket
fektetünk, mentalevéllel díszítjük. A zöld
cukkinit ujjnyi vastag szeletekre vágjuk
(még szebb, ha felületüket cikcakk alakban
bevagdossuk), a vajon 3-4 perc alatt megsütjük,
lecsöpögtetjük, majd paradicsomszeletekkel
díszítjük.
6. A sárga cukkiniből csinos kis szeleteket
vágunk, és egy-egy karika zöldpaprikával
díszítve tálra tesszük. A tálalás előtt az
őzgerincformát fél percre meleg vízbe állítjuk,
majd tartalmát deszkára borítjuk, és forró
vízbe mártott késsel kisujjnyi vastagra fölszeleteljük,
szépen tálra fektetjük, a valamivel vékonyabban
fölszeletelt galantinnal együtt. A gyümölcs-
és a zöldségdíszítést köré rakjuk.
Elkészítési idő: 2 óra + hűtés.
Egy adag: 452 kcal / 1890 kJ.
Italajánlat: száraz fehérbor (Egri királylányka
’98).
Dióval töltött csirkecomb vodkával (orosz)
Hozzávalók:
4 db csirkecomb
20 dkg csirkemell
3 g törött bors
1 csomó zöldpetrezselyem
10 dkg dióbél
8 cl olaj
3 dkg paradicsompüré
3 dkg liszt
1 dl tejszín
3 cl vodka, só.
A csirkecombokból a csontot eltávolítjuk
úgy, hogy a combot ne vágjuk szét. A csirkemellet
ledaráljuk, törött borssal, apróra vágott
zöldpetrezselyemmel és sóval ízesítjük, majd
hozzákeverjük a durvára darabolt dióbelet.
Ezzel a töltelékkel a combokat megtöltjük,
szükség szerint zsineggel vagy hústűvel a
göngyölt combhúsokat rögzítjük. Tepsibe tesszük,
megsózzuk, meglocsoljuk olajjal, és szép
pirosra sütjük.
A megsült combokat kivesszük, a visszamaradt
zsiradékban paradicsompürét pirítunk, megszórjuk
kevés liszttel, rövid ideig tovább pirítjuk,
majd vízzel és tejszínnel fölengedve felforraljuk.
Ezután finom szűrön átszűrjük, és hozzáadjuk
a vodkát. A csirkecombokat ezzel a mártással
leöntjük, és petrezselymes főtt burgonyával
tálaljuk.
Elkészítési idő: 75 perc
Egy adag: 2900 kJ/690 kcal
Ajánlott ital: lellei cabernet.
Furfangos csirkemell
(Az ünnepi asztalnál szinte minden családban
helyet foglal egy-két, valamely okból diétázni
kényszerülő családtag, számukra különösen
kitűnő fogás!)
Hozzávalók:
4 db csirkemellfilé
10 dkg bacon szalonna
5 dkg darált dió
12 szem aszalt szilva
1 dl vörösbor
3-4 dkg vaj, ill. fűszervaj
só.
A csirkemellfilét formásra veregetjük, picit
megsózzuk, és megszórjuk darált dióval. A
diót letakarjuk vékony réteg bacon szalonnával,
majd mindegyikre 3 szem kimagozott, előzetesen
vörösborba áztatott aszalt szilvát helyezünk.
Ezután a húst összegöngyöljük, gondosan megtűzzük,
és a négy "malackát" egy vékonyan
kivajazott tűzálló tálba, egymás mellé tesszük.
A tetejére néhány kupacka vajat, vagy fűszervajat
morzsolunk. A sütőben közepes tűzön, fólia
alatt puhára pároljuk, majd a fóliát levéve
kicsit még hagyjuk színesre sülni. Tíz perc
pihentetés után máris lehet szép ferde szeletekre
vágni, és visszatéve a tűzálló tálba, fogyaszthatóra
melegíteni. Színes rizst (rizibizit), kompótot
kínálunk hozzá.
Kicsontozott töltött pecsenyekacsa
Hozzávalók:
1 db pecsenyekacsa (1,80 kg)
25 dkg darált sertéshús
15 dkg kacsamáj
10 dkg gomba
1 db zsemle
1 db tojás
2 g őrölt fehér bors
1 g Cayenne-bors
1 g őrölt szerecsendió
2 g majoránna
só.
A kacsát kicsontozzuk a következőképpen:
vágódeszkán a kacsát hasára fektetjük, majd
egy jó éles késsel előbb a gerinccsont, aztán
a bordacsontok mentén a húst szépen egyben
lefejtjük. Azután a combjait és a szárnyait
csontozzuk ki. Ezt követően kiterítve (bőrével
a deszkára) sózzuk, borsozzuk, majoránnával
jól befűszerezzük. Összehajtjuk, félretesszük.
A töltelékhez a kacsamájat kevés vízzel leforrázzuk,
majd hideg vízzel lehűtjük, s kockákra vágjuk.
Kevés olajon hirtelen megpirítjuk, majd hagyjuk
kihűlni.
A darált sertéshúshoz hozzáadjuk az áztatott
zsemlét, a tojást, a Cayenne-borsot, az őrölt
szerecsendiót, a sót, a fehér borsot, és
jól összedolgozzuk. Csak ezután tesszük bele
a kockákra vágott kacsamájat és a gombát.
Ezekkel is jól összekeverjük.
A kicsontozott kacsát bőrére fektetjük, és
a tölteléket rúdalakban a közepére halmozzuk.
A széleket ráhajtogatjuk, henger alakúra
formázzuk. Ezután előzőleg jól beolajozott,
többrétegű alufóliába fektetjük. Szorosan
begöngyöljük, tepsibe helyezzük. Kevés vizet
öntünk alá, és forró sütőben (kb. 180 °C)
párolva készre sütjük. Ügyelve arra, hogy
egy kevés víz mindig legyen alatta. Mérettől
függően 80-120 percig sütjük. Húsvillával
időközben meggyőződünk a puhaságáról. Ha
már könnyedén bele tudjuk szúrni a villát,
akkor biztosak lehetünk abban, hogy megpuhult.
Ezután a fóliából kicsomagoljuk, áttesszük
egy másik, tiszta tepsibe, és forró sütőben
pirosra sütjük. Tálaláskor fölszeleteljük,
tálalótálra tesszük. Adjunk mellé burgonyapürét,
aminek tetejére pici olajban pirított, kockákra
vágott füstölt sonkát szórtunk. Díszíthetjük
még apró színes paprikakockákkal is.
Elkészítési idő: 90 perc
Egy adag: 2860 kJ/680 kcal
Ajánlott ital: villányi cabernet.
Libasült
Egy 12 literes lábasban, 3/4 liter vízben
forrásig melegítjük a libahúst és a kockára
vágott zsiradékot. Beleteszünk 1 evőkanál
sót, 1 gerezd fokhagymát és most már lassú
tűzön majdnem puhára pároljuk. Ekkor kb.
1 dl tejet öntünk hozzá. Ezután újra erős
tűzön pirulásig sütjük. Zsírját leöntve,
főtt burgonyával tálaljuk. A májat külön,
zsiradékban, kevés vízzel, só hozzáadása
nélkül, puhára sütjük.
Pácolt libamell mandulás brokkolimártással
(osztrák
Hozzávalók:
80 dkg libamell
12 dkg sárgarépa
10 dkg fehérrépa
3 g egész bors, 3 g fehér bors
1 db babérlevél
5 dkg vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1/2 citrom
1 dl vörösbor
1 dl olaj
40 dkg brokkoli
4 dkg vaj
4 dkg liszt
4 dl tejszín
5 dkg mandula
2 g szerecsendió, só.
A sárgarépát és a fehérrépát karikákra vágjuk
a vöröshagymával, a fokhagymával együtt,
kevés vízben föltesszük főni. Szemes borssal,
babérlevéllel fűszerezzük, és hozzáadjuk
a karikákra szelt citromot. Kb. 1 órai főzés
után a páclevet levesszük a tűzről, hozzáöntjük
a vörösbort, és kihűtjük. A libamellet kicsontozzuk,
és beletesszük a páclébe, majd az egészet
a hűtőszekrénybe helyezzük, és a húst 36
órán keresztül érleljük. Elkészítéskor a
libamellet a pácléből kiemeljük, szárazra
itatjuk és megsózzuk. Serpenyőben kevés olajat
forrósítunk, ebben a húst elősütjük, majd
a forró sütőbe téve még kb. 10 percig sütjük.
Közben elkészítjük a mártást. A megmosott
brokkolit enyhén sós vízben puhára főzzük,
leszűrjük, és finom szűrőn keresztül áttörjük,
vagy turmixgéppel pépesítjük. Világos vajas
rántást készítünk, amit tejszínnel engedünk
fel, hozzákeverjük az áttört brokkolit, a
megtisztított és durvára tört mandulát, és
mártás sűrűségűre forraljuk. Sóval, őrölt
fehér borssal és reszelt szerecsendióval
fűszerezzük.
A megsült libamellet fölszeleteljük, tálra
rendezzük, és körbeöntjük az elkészített
mártással. Köretnek vajas zöldségeket tálalunk
hozzá.
Elkészítési idő: 90 perc + pácolás
Egy adag: 4020 kJ/960 kcal
Ajánlott ital: tokaji furmint
Gesztenyével töltött pulyka
Hozzávalók:
1 közepes nagyságú hízott fiatal pulyka,
60-80 dkg darált sertéshús, 80 dkg gesztenye,
2 tojás, 12 dkg zsír, só, bors, 2 dl tejszín.
Elkészítése:
A gesztenyét megtisztítjuk, és egy kevés
levesben vajjal megpároljuk, majd lehűtjük.
A darált húst sózzuk, borsozzuk, ráöntjük
a tejszínt, és 1-2 tojással összegyúrjuk,
majd hozzákavarjuk a gesztenyét. Közben a
megtisztított pulyka mellcsontját hegyes
késsel óvatosan kifejtjük. A pulyka belsejét
besózzuk, és az elkészített töltelékkel megtöltjük.
A nyílást vékony zsineggel bevarrjuk, megformázzuk,
a pulykát besózzuk, és tepsibe tesszük. Ezután
olvasztott zsírral leöntve, nem túl forró
sütőben többszöri locsolással, szép pirosra,
puhára sütjük. Sütési ideje kb. 2-2,5 óra.
Pezsgős csirke gombás metélttel (francia)
Hozzávalók:
1,20 kg csirke
10 dkg vaj
15 dkg sárgarépa
1 fej vöröshagyma
3 dl pezsgő
2 dl fehérbor
4 dl tejszín
3 db tojássárgája, só
A körethez:
30 dkg szélesmetélt
5 dkg vaj
20 dkg gomba
3 g törött bors, só.
A megtisztított, megmosott csirkét kívül-belül
megsózzuk, és egy vajjal kikent lábasba rakjuk.
Hozzáadjuk a karikákra vágott sárgarépát,
a négyfelé vágott vöröshagymát, és mérsékelten
meleg sütőbe tolva félig megsütjük. Felöntjük
a pezsgővel, a fehérborral, majd fedővel
letakarjuk, és a sütőbe visszatolva puhára
pároljuk. A szárnyast ezután egy másik edénybe
átszedjük, és letakarva melegen tartjuk.
A sütésből visszamaradt pároló lébe öntjük
a tejszín felét, és jól beforraljuk. Ezután
a tűzről levesszük, és állandó keverés közben
hozzáöntjük a megmaradt tejszínnel elkevert
tojássárgákat, majd a mártást finom szűrön
átszűrjük. Tálaláskor a csirkét földaraboljuk,
és ráöntjük a pezsgős mártást.
A sós vízben kifőzött széles metéltet leszűrjük,
lecsöpögtetjük. Serpenyőben vajat hevítünk,
hozzáadjuk a vékonyra szeletelt gombát, sóval,
törött borssal fűszerezzük, és erős tűzön,
gyakori kevergetéssel megpirítjuk. A gombához
keverjük a kifőzött széles metéltet, és köretként
a csirke mellé tálaljuk.
Elkészítési idő: 90 perc
Egy adag: 2900 kJ/620 kcal
Ajánlott ital: pezsgő.

|