Vizilabda

07.08. Szombat

 

 

Egy nyolcfős bajnokság harmadik helyén zárni nem rossz teljesítmény. Főleg akkor, ha a csapat emellett kupadöntőt játszik, és a bajnokság gólkirályát is ő adja. Nos, a DVSE-Green-System vízilabdás hölgyeinek mindez sikerült, a lányok eddigi legjobb évadjukat zárták. Az edző, Mihók Attila mégsem tud felhőtlenül örülni a sikereknek, szerinte ennél többet is elérhettek volna a lányok.- A kupadöntő szép siker számunkra - értékel Mihók. - Talán egy mérkőzés volt, ahol nem azt nyújtottuk, amit tudunk. A finálé első mérkőzésén 9:6-ra kikaptunk Szentesen, a visszavágóra így kevés esélyünk maradt. A bajnoki ezüstünk szintén egy találkozón ment el. Itthon vert el minket a BVSC 10:5-re, máig keressük az okát, miért. Azért persze a bronz is szép teljesítmény, büszkék is vagyunk rá.Ahhoz, hogy előrébb lépjen a csapat, erősíteni kell. Ezt Mihók Attila is tudja. - Vannak nevek a tarsolyban, de mindez pénz kérdése. Pár hét múlva már okosabbak leszünk, az új célokat akkor lehet meghatározni. Legjobbjainkat persze meg kell tartanunk. Egy hatvannégy gólt szerző Primász Ági, vagy a bravúrkapus, Kardos Kriszta nélkül bizony nagy bajban lennénk. Tehát van mire építeni. A csapat elindult egy úton, amely talán a nagy dicsőséghez vezet. Válogatottsághoz, bajnoki címhez, nemzetközi sikerekhez? De szép is lenne

.-s-

(7közlap)

Vissza