Vízilabda Eb - a mieinkkel
Pólós lányaink közül várhatóan heten húzhatják
magukra a válogatott dresszt a június 15-én
kezdődő világversenyen. A lányok ezúttal
a hazai pálya előnyeivel - és nyomásával
- szállhatnak vízre: mint köztudott, a nők
25., a férfiak 26. Vízilabda Európa-bajnokságát
idén Budapesten, a Hajós Alfréd Sportuszodában
rendezik meg.
 |
Markáns dunaújvárosi jelenlét
(DO-archív) |
Nem végeztek még az 1930-ban,
illetve 1937-ben felavatott Margit-szigeti
medencék felújításával, így a lányok Faragó Tamás szövetségi kapitány irányításával, jelenleg
a Komjádi uszodában készülnek az Eb-re. Minden
nap tíztől egy óra kondi, majd két óra a
vízben, és este sem ússzák meg a lányok szárazon:
a kitétel szó szerint értendő, alvás előtt
még két órát tölt a medencében az együttes.
A felkészülésből kimaradt
a korábban tervezett németországi torna -
kapjuk a hírt Tiba Zsuzsától -, de a verseny előtti hétvégén még visszamennek
Barcelonába egy kicsit, hogy három napos
edzőmérkőzés-sorozattal hozzák lázba magukat
a budapesti viadalra. Aligha számít rossz jelnek, hogy éppen
a katalán városban szerezte a KEK második helyét a DVSE-Dunaújvárosi Főiskola-GS csapata,
amelyből most hét lánynak - Sós Ildikónak, Benkő Tímeának, Benkő Nórának,
Bódi Anettnek, Primász Ágnesnek, Tiba Zsuzsának és Tóth Andreának - szurkolhatunk majd. Az eddigi "felállás"
szerint főként a lelátóról, hiszen az MTV
terveiben eddig csak összefoglalók szerepelnek
a női versenyekről. Az igazi fegyvertény
- e szempontból is - a döntő lenne: várhatóan
ez lesz az egyetlen női mérkőzés, amelyet
közvetítenek.
A dunaújvárosi lányok
teljesítményét egyébként már az Eb-ig elismerik:
június 1-én, pénteken délután köszönti a
DVSE-DF-GS gárdáját dr. Kálmán András polgármester, majd dr. Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke adja
át a bajnoki aranyérmeket a csapat tagjainak.
Az ünnepség négy órakor kezdődik az Aranyhordó
Étteremben.
De vissza a világversenyhez,
jöjjön az Európa-bajnokság menetrendje, egyelőre címszavakban: a nyitóünnepség
június 14-én lesz, a hivatalos megnyitó 15-én
délután öt órától lesz a Hajós Alfréd Sportuszodában,
majd 16-án, 17-én és 18-án mérkőznek meg
lányaink a negyeddöntőbe kerülésért. Az ellenfelek
- sorrendben - a spanyolok, majd a hollandok
és a franciák lesznek, a csoportmérkőzések
mindig negyed ötkor kezdődnek. A másik ágon
az olaszok, oroszok, görögök és a németek
versengnek. A döntő napja - bár már ott tartanánk!
- június 23.
A férfiak döntőjét, ahol
Kemény Dénes irányításával a tizenhárom olimpiai bajnokkal
felvonuló magyar csapat, remélhetőleg az
aranyért szállhat a vízbe, június 24-én játsszák.
- Lak -
(Dunaújváros Online hírek)

|