Magyar-orosz meccs az elődöntőben
A vízilabda Eb-n a nőknél ma a negyeddöntőket
játszották, amit a mieink csoportelsőségüknek
köszönhetően kihagyhattak. Az egyik ágról
Oroszország jutott az elődöntőbe, s lesz
a magyar csapat ellenfele, míg a másikon
meglepetésre a görögök léptek tovább.
Vízilabda Eb, női negyeddöntők:
|
Oroszország - Spanyolország
11-5 (2-1, 4-1, 3-3, 2-0)
|
Hollandia - Görögország
5-7 (0-2, 1-1, 2-1, 2-3)
|
 |
| páholyból nézhették |
A spanyolok tegnap nagy
harcot vívtak a hollandokkal, talán ennek
köszönhető, hogy ma nem tudták felvenni a
versenyt az orosz válogatottal, akik Tatjana
Petrova révén a második negyedben bebiztosították
vezetésüket. A folytatásban csak annyira
tudták őket megszorítani a spanyol lányok,
hogy Valles két góljának köszönhetően döntetlenre
hozzák a harmadik negyedet, de az utolsóban
egyszer sem tudták bevenni Marina Akobja
kapuját. Ezzel Oroszország könnyedén lépett
tovább az elődöntőbe, ahol Faragó Tamás tanítványai
lesznek az ellenfeleik.
A másik ágon nagy meglepetés
született, az esélytelenebbnek tartott görögök
legyőzték Hollandia válogatottját. Ezzel
ugyan főleg az olaszoknak tettek szívességet,
hiszen az elődöntőben az A-csoport győzteseként
ők várnak rájuk. A fejleményeknek valószínűleg
az olasz szövetségi kapitány, Pierluigi Formiconi
is nagyon örül, aki a csoportelsőséget jelentő
Oroszország elleni győzelem után így nyilatkozott:
"Mai győzelmünk egy okból volt fontos.
Így, ha minden igaz, a hollandok lesznek
az ellenfeleink az elődöntőben (ebben, mint láthatjuk, tévedett - Phix) nem pedig a magyar válogatott. Ez nagyon
nagy könnyebbség, ha belegondolunk a hazai
pálya előnyeibe."
Persze, ha a görögök
a mai jó formát csütörtökre is átmentenék,
és legyőznék a taljánokat, annak viszont
mi örülhetnénk nagyon... A két gárda egyébként
a csoportmérkőzések során már találkozott
egyszer, akkor 5-3-as olasz siker született.
A férfiak a tegnapi
Jugoszlávia elleni fiaskó után ma Hollandia
ellen játszhatnak önbizalomnövelő mérkőzést.
De a végeredménytől függetlenül sem jobb,
sem rosszabb helyen nem zárhatják a csoportküzdelmeket
a második helynél. A mérkőzés érdekessége
viszont, hogy Románia sorsa a mi pólósaink
kezében van. Ha ugyanis ma este hat vagy
több góllal győzik le a hollandokat, akkor
délkeleti szomszédaink utazhatnak Fukoukába
a világbajnokságra, ellenkező esetben viszont
a hollandoké a vébé-részvétel joga.
Phix
(Dunaújváros Online hírek)

|