január 22. (kedd) 13:27

Kecskemét helyett Admira

Folytatja felkészülését a tavaszi szezonra a Dunaferr labdarúgócsapata. A héten ismét edzőmérkőzést játszik a csapat: az ellenfél - komolyabb a beharangozottnál - az Admira Wacker csapata lesz.

Sógor, kamu (forrás: Admira Wacker honlap)

   Eredetileg ugyanis a Kecskemét együttesével játszottak volna Tököliék a héten, ám az osztrák első osztályú klub megkeresése után úgy döntött a szakmai stáb, hogy jobban szolgálja a csapat felkészülését a bajnoki szezonra, ha egy erősebb együttessel szemben mérhetik fel a játékosok felkészültségét, ezért elfogadták a sógorok ajánlatát.
   A bécsi edzőmérkőzésre szerdán kerül sor: a tervek szerint aznap reggel indul a csapat, ám nem tarthat a kerettel a két jugoszláv légiósjelölt. Bora Mladenovics és Ljubisa Blazsevics a DO információi szerint vízumproblémák miatt nem léphet pályára a holnapi meccsen, ám mivel jó benyomást tettek a szakvezetésre, ezért a jövő heti - Marcali elleni - edzőmeccsen újra játéklehetőséget kapnak. Sorsukról ezután dönt majd a vezetés. Valószínűleg szintén nem játszik Bécsben Tököli Attila, aki kisebb megfázással bajlódik, ám a hétvégi teremtornán mindenképpen szeretne részt venni a góllövőlista vezetője. A szerdai ellenfél jelenleg a tízcsapatos osztrák első osztály sereghajtója - tizenöt meccsen elért tizenkét vereséggel, két győzelemmel és egy döntetlennel, hét ponttal, tíz lőtt és harminchárom kapott góllal -, így szelíden szólva is háromesélyes találkozóra készülhet az Egervári-gárda.
   Szerencsére nagyobb volt az ijedtség Salamon Miklós esetében, mint a sérülés maga. A kiváló hátvédnek ezen a héten még pihentetnie kell a lábát, ám a jövő héttől minden bizonnyal ő is bekapcsolódhat a felkészülésbe. Közben zajlik az élet az átigazolások terén is. Gróf Andrást a labdarúgó kft. ügyvezetője a DO kérdésére elmondta, hogy sikerült megegyezni a klubot szerződésszegésért korábban feljelentő Zováth Jánossal a további folytatásról, így a harcos középpályás kitölti kétéves szerződését. Kérdéses még Jäkl "Tóni" esete, aki kínai ajánlata ellenére továbbra is a Dunaferr kötelékében készül, ám esetleges külföldi szerződése még létrejöhet.
   A végére a csattanó: nagy a valószínűsége, hogy a jövőben egy csapatban játszik majd a Rósa testvérpár. A Győrben játszó Dénes egy csereakció révén kerülhetne Dunaújvárosba: az ETO csapatának nagy szüksége lenne egy védőjátékosra, ezért a Dunaferr Zalaegerszegtől érkezett játékosa, Filó Attila oda utazott próbajátékra, illetve orvosi vizsgálatra, míg a Dunaferr a védőért cserébe Rósa Dénest kérte. Ha tehát Filó megfelel a győriek elvárásainak, semmi akadálya a győri középpályás dunaújvárosi szerződésének.

Sz. T.
(Dunaújváros Online Hírek)

Az Admira Wacker honlapja
Előkészületi megfigyelések
Mi lesz a futballcsapattal? (DO-szavazás)



Vissza