április 08. (hétfő) 12:33

Vízilabda: újabb győzelmek

A szombati, viszonylag könnyebb bajnokik után vasárnap már jóval nehezebb találkozók vártak női vízilabdázóinkra. Nos, a lányok ezúttal sem okoztak csalódást, hiszen mindkét csapatunk győzelemmel zárta a vasárnapot is.

BVSC-Satelit - Dunaújvárosi Főiskola
2-8
(1-2, 1-3, 0-2, 0-1)
BVSC: Györe Zs. - Kisteleki D., Györe A., Rédei 1, Dancsa, Hőnigh 1, Gál. Csere: Polereczky. Edző Györe Lajos
DUNAÚJVÁROS: Sós -Dubniczky, Primász 4, Erdős 2, Zantleitner, Bódi 1, Benkő T. Csere: Tóth A., Tiba, Benkő N. 1, Kovács A. Edző Mihók Attila

   A szombati, Kecskemét elleni fölényes győzelem után, jóval nehezebb összecsapásra készülődtek lányaink, hiszen a bajnoki tabellát egypontos előnnyel vezető BVSC-hez látogattak Primászék. Mindkét csapatnak volt mit törlesztenie a másikkal szemben, hiszen a mieink az alapszakasz utolsó fordulójában hazai pályán vesztették el veretlenségüket, épp a BVSC-vel szemben, míg a hazaiak mindenképpen szerettek volna visszavágni a kupadöntőben elszenvedett kudarcért. Mi kezdtük jobban a mérkőzést, és már az első negyedben sikerült vezetésre szert tenni. Bár támadásban még akadozott a gépezet, a védekezésünkön látszott, hogy mindent elkövetnek a lányok a győzelemért.
   Sós ismét parádézott, egy kivétellel minden labdát megfogott, míg elöl eggyel több gólt szereztünk, mint a hazaiak. A második negyedben tovább nőtt a két csapat közti különbség. A mieink egyre jobban játékba lendültek, míg a hazaiak csak szenvedtek. A védekezésünk határozott, Sós kapus szenzációs, míg támadásaink továbbra is összeszedettebbek voltak, mint a Györe Lajos tanítványainak, így semmi meglepő nem volt abban, hogy a félidőre már három góllal vezettünk. Amit viszont ezután produkáltak a lányok - főleg védekezésben - az már majdnem az emberfeletti számba ment.
   A hátralévő két negyedben gólt sem dobott a hazai csapat, pedig próbálkoztak becsülettel, de Sós kapuson és a védelmen nem tudtak kifogni. Volt pedig lehetőség, hiszen négyszer is emberelőnyben játszhattak a hazaiak, de ezekből egyet sem tudtak gólra váltani. A mieinktől Primász továbbra is egymás után lőtte a gólokat - összesen négyig jutott -, ami a többiek jó játékával együtt magabiztos dunaújvárosi sikert eredményezett. Ezzel visszavágtunk a bajnoki vereségért, és újra átvettük a vezetést a bajnoki tabellán.

DVSI-Green System - BVSC-Brendon
7-3
(1-0, 3-0, 2-2, 1-1)
DVSI: Jankovics - Poszkoli 3, Brávik F. 1, Baráth 2, Németh N., Zsámbok, Csavajda 1. Cs: Brávik H. (kapus), Szűcs, Bede, Jenei. Edző: Uitz Csaba
BVSC: Serfőző - Czirok, Bodor 2, Báthori, Jászberényi, Kovács G., Papp 1. Cs: Guth, Erdősi, Kerpen, Tóth I., Varga D., Pivon, Klimenko. Edző: Dolnai Ottó

  A DVSI csapatára is hasonlóan nehéz összecsapás várt, mint a főiskolásokra, hiszen a kisebbik BVSC volt az ellenfél, amely vezeti a rájátszás B csoportjának küzdelmeit, ráadásul a két csapat legutóbbi találkozóján a fővárosiak örülhettek kétgólos győzelemnek. A papírforma tehát a vendégek győzelmét ígérte, ennek ellenére úgy kezdtük a mérkőzést, hogy látszott: a papírforma néha semmit sem ér. Védekezésünk szenzációs volt, Jankovics kapus ugyancsak, míg elől Poszkoli bevert egyet az ellenfél kapujába, így egygólos előnnyel térhettünk az első pihenőre. A második negyed hozta a legjobb játékot - bár ennek a vendégek nem örültek -, hiszen háromszor is megadásra késztettük Serfőző kapust, míg hátul továbbra is nagyon jól védekeztünk. Jankovics kapust továbbra sem tudták átjátszani a vendégek, sem átlövésből, sem centerből, így gyakorlatilag két negyed után eldőlt a mérkőzés. A meccs hátralévő idejében már "csak" annyit kellett tennie a lányoknak, hogy tartják a négygólos különbséget a két együttes között. Mivel a harmadik negyedben sem sikerült közelebb kerülnie a vendégeknek, így már tudni lehetett, hogy érik a meglepetés. Az utolsó játékrészben is döntetlennel kellett beérnie a fővárosiaknak, ami azt jelentette, hogy a mieink két pontra megközelítették a bajnoki rájátszás alsó házát még mindig vezető BVSC együttesét.

Sz. T
(Dunaújváros Online Hírek)

A szombati meccsek
A BEK-döntő honlapja


Vissza