április 23. (kedd) 15:19

Bajnoki menet

Ezen a szerdán sem unatkozhatnak a sportkedvelők, hiszen három csapatunk is bajnoki mérkőzésen lép pályára. Nem is akármilyeneken.

   Kezdjük a sort női kézilabdázóinkkal, aki szerdán délután Győrött vendégszerepelnek. Nagyon nagy mérkőzésre van kilátás, hiszen sem a hazaiak, sem a mieink nem mondtak le az első hely megszerzéséről. A Dunaferr csapata az előző héten, a Cornexi ellen elhullajtott pontokat mindenképpen vissza szeretné szerezni, de ehhez mindenkinek a maximumot kell hoznia, hiszen a győri csapat nagyon erős, jó játékosokból áll. Elég, ha csak annyit említünk, hogy a hétvégén bejutottak az EHF-kupa döntőjébe. A Cornexi elleni mérkőzéshez képest mindenképpen javulnunk kellene védekezésben, mert a huszonnyolc, hazai pályán kapott gól elég sok. A mieink jelenleg másodikak a bajnoki táblázaton, de egy meccsel kevesebbet játszottak, mint az éllovas FTC csapata. A győriek jelenleg harmadikok, hátrányuk három pont a mieinkkel szemben, tehát a szerdai meccs amolyan négypontos mérkőzésnek ígérkezik a bajnoki dobogóért folytatott harcban. Az idei bajnokság során eddig kétszer találkozott egymással a két csapat, mindkétszer az alapszakaszban. A dunaújvárosi fölényes győzelmet (31-22) követően, egy utolsó pillanatban lőtt góllal sikerült Győrben döntetlenre hozni a mérkőzést. Csapatunkból szerencsére senki sem bajlódik komolyabb sérüléssel, így a lehető legerősebb csapatát küldheti szerdán csatába Kiss Szilárd vezetőedző.
    Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat előtt állnak labdarúgóink is, akik délután öt órakor fogadják hazai pályán a ZTE együttesét. Egervári Sándor tanítványai - ki ne tudná - saját otthonában fektették két vállra a listavezető MTK-t, és most ugyanerre készülnek a második helyezett Zalaegerszeg ellen is. Az ugyan már eldőlt, hogy a mieink a rájátszást a felsőházban kezdhetik meg, de tétje a három bajnoki ponton kívül azért mégiscsak van a csatának. Tököliék ugyanis nem mondtak még le a nemzetközi helyezést érő második helyről, melytől - ha a hat büntetőpontot visszakapják - "csak" hét pont választja el őket. Egy szerdai győzelem esetén ez már csak négyre csökkenne. A két együttes kétszer találkozott egymással az idei szezonban. Hazai pályán nagyon magabiztosan, négy-egyre nyertünk, míg idegenben egy-egyes döntetlent játszottak a fiúk. Ez a mérkőzés azonban nem a játék miatt maradt emlékezetes - pedig jó kis meccs volt - hanem Molnár Zoltán meglehetősen nagy visszhangot kiváltó eltiltásáról, melyet egyébként a zalaegerszegi vezetők kezdeményeztek. A hétvégén győztes alakulatból ezúttal három sárgalapja miatt fog hiányozni majd a kemény védő, míg Zováth János betegsége továbbra is nagyon lassan javul, így az ő játéka kérdéses. A többiek azonban egészségesek és kellő önbizalommal várják a szerdai találkozót.
   A legnehezebb feladat - sajnos maguknak köszönhetik - azonban férfi röplabdázóink előtt áll, akik a bajnoki döntő negyedik mérkőzésén lépnek pályára Kazincbarcikán. Jelenleg Botos Ferenc együttese van lépéselőnyben, hiszen a három nyert meccsig tartó ütközetben kettő-egyre vezet. Azaz a szerdai mérkőzésen már az aranyérmet is megszerezhetik Kopilovék. Természetesen ebben kívánja megakadályozni őket Ruffing Péter együttese. Nem lesz könnyű, hiszen - a második dunaújvárosi sikerüket követően -, biztos, hogy nincs híján az önbizalomnak a hazai csapat. A mieinknek a bajnoki döntő második meccséből kell erőt meríteniük, ugyanis akkor nagyon biztos, jó játékkal sikerült hazai pályán térdre kényszeríteni a Kazincbarcikát. Ruffing Péter együttesének mindenesetre sokat kell javulnia a vasárnapi produkcióhoz képest, ám a fiúk már bizonyították, hogy képesek a padlóról is felállni. Együttesünkben szerencsére senki sem sérült, így a legjobb összeállításban hozhatjuk vissza a reményt a vasárnapi, mindent eldöntő találkozóra.

Sportstatisztikák

Sz. T.
(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza