szeptember 26. (csütörtök) 21:09

A minisztérium átveheti a sportlétesítményeket

Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter ma Dunaújvárosba látogatott, ahol megbeszélést folytatott dr. Kálmán András polgármesterrel, Hónig Péterrel, a Dunaferr elnök-vezérigazgatójával, valamint dr. Szabó Józseffel, a sportegyesület elnökével.

   A miniszter először a polgármesterrel folytatott megbeszélést, megismerte a város gyermekekkel, ifjúsággal kapcsolatos tevékenységét. Jánosi György később a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: olyan kiemelkedőnek ítéli Dunaújváros ezen a területen végzett tevékenységét, hogy odaítélhető lenne a nemzet sportvárosa cím mellé a nemzet gyermek és ifjúsági városa cím is. Kiemelte az önkormányzat középtávú ifjúságpolitikai tervét, az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda magas színvonalú működését, az erős diákönkormányzati rendszert.
   A sportminiszter később a Dunaferr elnök-vezérigazgatójával tárgyalt, illetve az SE elnökével, majd megtekintette az épülő stadiont és a jégcsarnokot. A sajtótájékoztatón kifejtette, hogy nagyra értékeli az egyesület tevékenységét, majd áttért a legfontosabb kérdésre: a finanszírozás terén nyújtható segítségre. Mint kifejtette, a sportörvény elfogadása óta a minisztérium nem nyújthat közvetlen támogatást, nem finanszírozhat közvetlenül sportegyesületet. Ezért "visszatérve" megvizsgálja annak lehetőségét, miként vehetné át a Sportfolió Kht. a Dunaferr sportlétesítményeit (ezt az elképzelést már korábban vázolta a DO is). Azzal, hogy a kht. tartaná fenn, üzemeltetné a létesítményeket, mintegy 400 millió forintos költségtől mentesülne a Dunaferr. A Dunaújváros Online kérdésére Hónig Péter elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a következő évre vonatkozó költségvetésük, üzleti tervük nincs kész, de úgy gondolja, ha ezeket a terheket - amelyek nem igazán effektív kiadott forintként, hanem szolgáltatásként jelentek meg a vállalat életében - valamilyen formában át tudná vállalni a Sportfolió Kht., az nagy segítség lenne, és akkor a fönnmaradó részt nagy részben fel tudnák vállalni.
   A miniszter kitért a stadionépítés problémakörére is. Elmondta, hogy a stadionprogramot súlyosan alultervezte a korábbi kormányzat finanszírozási szempontból. Mintegy négymilliárd forint hiányzik az ez évi költségvetéséből, hiszen csak a stadionokba szükséges beléptető rendszert 1,2 milliárd forint helyett 5 milliárdért vásárolták meg. A dunaújvárosi stadion esetében is jócskán alultervezték a költségeket, hiszen a tervezett 1,2 milliárd már beépült a létesítménybe, további minimum 400 millió forint kellene arra, hogy az eredeti elképzeléseknek megfelelően lehessen befejezni. Jánosi György jogosnak nevezte azt az igényt, hogy ha már ennyi pénz beépült a stadionba, akkor az el is érje az eredetileg kitűzött célt: a minisztériumban tájékozódik, miként lehet többletforrást biztosítani az építkezés befejezéséhez.
   Az egyesület finanszírozására visszatérve a miniszter elmondta, hogy megállapodtak a felek arról: a minisztérium, a Dunaferr és az egyesület közösen gondolja végig a szükséges teendőket, megítélése szerint a három szereplő úrrá tud lenni a helyzeten.
   A polgármester, az elnök-vezérigazgató és az egyesület elnöke is eredményesnek minősítette a sajtótájékoztatón a megbeszéléseket. Azt hangsúlyozták, a háromoldalú megállapodás alapján elinduló együttmunkálkodás biztosíthatja, hogy a sport hosszú távon is betölthesse eddigi a szerepét a város életében.

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)

Sportfinanszírozás: új belépők?
Ismét látványos időszakában a stadionépítés
Vissza