július 16. (szerda) 12:50


Labdarúgás: ma újabb edzőmeccs

Ismét hazai pályán játszik edzőmérkőzést a ma délután a DFC labdarúgócsapata. A felkészülés ötödik hetében ezúttal az NBIII-as Harta együttese lesz Lengyel Ferenc csapatának ellenfele.

   A mérkőzés este hat órakor kezdődik a dunaújvárosi stadionban, s a vezetőedző ezen az összecsapáson már várhatóan azoknak szavaz bizalmat a kezdőcsapatban, akik a bajnokságban is nagyobb feladatot kaphatnak. A szakvezető nem titkolt célja egyébként a mai és a szombati, Baracs ellen esedékes meccsel kapcsolatban, hogy némi sikerélményhez jussanak játékosai, akik az utóbbi hetekben rendre erősebb ellenfelek ellen bizonyíthatták, hogyan is állnak a felkészülésben.
   A legutóbbi, Pécs ellen vívott találkozón bemutatkozott brazil Jeferson játéka elnyerte a csapat vezetőinek tetszését, így ő ma is bizonyítási lehetőséget kap, s ha élni tud vele, szorgalmazzák majd szerződtetését is. Mivel csapatunk a jelek szerint krónikus csatárhiányban szenved - ez sajnos az edzőmeccsek egyik legfontosabb tanúsága -, a vezetés felvette a kapcsolatot a volt válogatott támadó Vincze "Piluval" is, aki egyelőre csapat nélkül van. Akárcsak a Videoton "fakó" elleni legutóbbi hazai edzőmeccs, a mai is ingyenesen tekinthető meg a szurkolók számára, és a csapat vezetése reméli, hogy minél többen lesznek kíváncsiak a fiatal dunaújvárosi együttes újabb hazai megméretésére.

Sz. T.
(Dunaújváros Online Hírek)