A szombati menü: Dél-Korea
Mint arról már beszámoltunk hétfőn megkezdte felkészülését az új szezonra
a Dunaferr női kézilabdacsapata. Lányaink ráadásul nem is akármilyen meccsel
kezdik meg a "labdás edzéseket".
Az Európában "turnézó" olimpiai, és éppen ellenünk
világbajnoki címet szerzett dél-koreai válogatott lesz ugyanis szombaton
este hat órától Bohusék ellenfele. A dél-koreai csapat egyébként pénteken
a Ferencvárossal is megmérkőzik, szombaton jönnek a mieink, majd az ötmeccses
magyarországi túra zárásaként kétszer a magyar válogatottal is összemérik
erejüket. A Dunaferr válogatottjai tehát összesen háromszor találkoznak
majd nagynevű ellenfelükkel, akikkel először szombaton meccselnek majd,
s ezen a mérkőzésen mutatkozik majd be először piros-fehérben a Győrből
érkezett válogatott jobbszélső, Pavlikné Lovász Zsuzsanna, s minden bizonnyal
újra a pályára lép a Dunaferr kitűnősége, Radulovics Bojána is, aki terhessége,
majd gyermeke születés miatt hagyott ki szinte teljesen két szezont. A
szombati találkozóra sok szeretettel várja a szurkolókat a női kézilabda
szakosztály, ám a szokásos edzőmeccsektől eltérően ezúttal ez háromszáz
forintjába kerül majd a meccsre kilátogatóknak, melyre egyébként a tavalyi
szezonra érvényes bérlettel rendelkezők ingyen mehetnek be. A mérkőzés
szünetében nyereményjáték is várja a szurkolókat (két mobiltelefon kerül
kisorsolásra), akik vélhetően akkor lennének a legboldogabbak, ha a lányok
legyőznék világhíres ellenfelüket.
Spigott
(Dunaújváros Online Hírek)
Kézilabda: a lányok is megkezdték
|