Jégkorong: Vas János Dallasban edz
Miközben a Dunaferr csapata lassan elkezdi a felkészülést az új szezonra
addig egy fiatal, volt dunaújvárosi jégkorongozó a világ egyik legjobb
csapatával, a Dallas Starssal készül szerdától vasárnapig.
A tizenkilenc éves, dunaújvárosi nevelésű Vas János, az elmúlt
két évet a svéd junior és felnőtt bajnokságban érdekelt Malmö Red Hawks
csapatában töltötte. Tavaly a juniorok között a rájátszás gólkirálya lett,
így az NHL-es draftolása gyakorlatilag magától értetődő volt, ám az, hogy
a 99-es Stanley Kupa-győztes Dallas Stars már a 32. helyen lefoglalta játékjogát,
több volt, mint kellemes meglepetés. A tavalyi draftot idén már közös edzőtábor
követte, igaz a térdsérüléséből szépen lassan felépülő Vas még nem tud
a jeges edzéseken részt venni, de mint az MTI-nek elmondta, rendkívül nagy
megtiszteltetés és nagy öröm számára, hogy a dallasiakkal készülhet, még
ha csak "száraz" edzéseken is. Az meg különösen nagy öröm, hogy
a csapat befutott játékosai, klasszisai is lejárnak megtekinteni az edzéseiket,
sőt Jankó ma este az egyik legnagyobb dallasival, a 99-es Stanley Kupa-győztes
centerrel, Mike Modanoval vacsorázik majd együtt.
(Dunaújváros Online Hírek)
Jégkorong: Vas nagy lehetősége
|