|
Kézilabda: visszavágtunk
Tegnap kora este újra megmérkőzött egymással a világbajnokságra készülő
magyar és dél-koreai női kézilabda válogatott. Lányaink ezúttal sokkal
jobban játszottak, mint egy nappal korábban és Pálinger, valamint Lovász
vezérletével visszavágtak a tegnap előtti vereségért.
Magyarország - Dél-Korea
31-27 (18-17)
Magyarország: Sirina, Kirsner 3, Farkas 6, Ferling 2, Kulcsár 1, Mehlmann 4, Lovász 9 csere: Pálinger (kapus), Görbicz 4, Tóth T., 1, Szrnka 1, Tóth M., Pigniczki, Bohus, Kindl
A szerdai négygólos vereség után (30-34), a javítás reményében
lépett pályára tegnap este Miskolcon a magyar női kézilabda válogatott
Dél-Korea válogatottja ellen, és az már a kezdéskor kiderült, hogy nem
a levegőbe beszéltek a lányok, mikor azt ígérték, hogy ezúttal legyőzik
az ázsiai csapatot. Négy hétméteressel kezdődött a találkozó, melyekből
Farkas Ági hármat belőtt, míg az ezúttal kezdőkapusként helyet kapó Sirina
egyet védett, így három perc elteltével három-nullára vezetett a Mocsai-csapat.
Elég volt azonban egy percnyi rövidzárlat, és a villámgyors koreaiak pillanatok
alatt kiegyenlítettek, sőt, a kilencedik percre a vezetést is átvették
(4-5). Szerencsére ezután a mieink következtek a fordításban, és még mielőtt
elhúzhatott volna a koreai csapat, Kirsner és Mehlmann góljaival visszavették
a vezetést (8-5). Innentől kezdve elég egyszerű volt a forgatókönyv: az
ázsiaiak rendre egy gólra megközelítették a mieinket, de egyenlíteniük
nem sikerült, mert hol Lovász, hol Mehlmann, hol Farkas Ági állította vissza
a "megnyugtatóbb" különbséget (13-11). A hajrá meglehetősen izgalmasan
alakult, mert a remekül küzdő vendégek a huszonkettedik percben újra átvették
a vezetést (14-15), de Lovász három és Farkas egy találatával végül mi
fordulhattunk minimális előnnyel a második félidőre.
A második játékrész, az elsőhöz hasonló nagy csatát hozott,
melynek elején gyorsan kétgólosra növelte előnyét Mocsai Lajos együttese
(21-19). Ekkor azonban egy kisebb holtpont következett a mieink játékában,
s hiába védett remekül a csereként beállt Pálinger Kati, nyolc percig gólképtelenek
voltunk (ebből négy percet emberelőnyben játszottunk), s újra vendégvezetést
mutatott az eredményjelző (21-22). Szerencsére Görbicz hétméteresből hamar
egalizált, majd Kulcsár újra a mieinket juttatta előnyhöz, és innen már
nem volt megállás. Pálinger ziccerek, átlövések, büntetők sokaságát (egymás
után négyet) hárította, míg a túloldalon Görbicz kétszer, míg a szenzációs
napot kifogó Lovász nemcsak szélről, de átlövésből is eredményes volt.
Hét perccel a játékidő vége előtt már öt fa volt a magyar előny (29-24).
A hajrá már semmilyen izgalmat nem hozott, Pálinger Kati kivédett egy újabb
koreai büntetőt, míg a végeredményt a szintén jól játszó Görbicz állította
be. A dunaújvárosi játékosok közül ezúttal Pálinger és Lovász emelkedett
ki. Előbbi sorozatos bravúrjaival már-már sokkolta az ázsiai csapatot,
míg utóbbi kilenc gólja egyértelműen magáért beszél. Ferling Bernadett
az első félidőben remekül irányított, s mellette a védekezésből is kivette
a részét. Bohus, Kindl és Pigniczki ezúttal kevesebb lehetőséget kapott
a kapitánytól, de amikor pályán voltak, nem okoztak csalódást, míg Nagy
Ivett ezúttal nem lépett pályára.
Spigott
(Dunaújváros Online Kft.
|