augusztus 06. (szerda) 16:00


Kézilabda: kétszer az Eperjes ellen

Két felkészülési mérkőzésen találkozik csütörtökön és pénteken a Dunaferr férfi kézilabdacsapata az Eperjes együttesével. Kolics János gárdája sem teljes létszámmal áll az ellenfél elé.

   Kétszer mérkőzik a szlovákiai bajnokság egyik élcsapata, az Eperjes gárdája ellen a felkészülési időszakban a Dunaferr férfi kézilabda csapata, tájékoztatta a DO-t dr. Bene Gyula. A szakosztály első embere kérdésünkre elmondta: augusztus 7-én, csütörtökön délután öt órától, míg 8-án, pénteken délelőtt fél tizenegytől csap össze a két gárda a Dunaferr Sportcsarnokban. A Dunaferr együttesében - mint azt már a DO megírta - újra szerepet kap a "dopping-ügy" miatti eltiltását letöltött Katzirz Dávid, az eligazolások miatt távozott azonban az együttesből Szathmáry, Marcinkevicius, valamint Németh Attila. A távozók helyét tehetséges - nemritkán utánpótláskorú - fiatalokkal pótolta Kolics János vezetőedző. A sors fura fintora, hogy a most esedékes mérkőzéseken nem számíthat rájuk, a fiatalok ugyanis a magyar válogatottat erősítik az ifjúsági Eb-n.
   A mérkőzéseknek ezzel együtt "perdöntő" szerepe lehet a felkészülés szempontjából, hiszen a megújult csapat mielőbbi összekovácsolása fontos feladat a bajnoki rajt előtt.

(Dunaújváros Online Hírek)