Netvoks: kihúzzuk az év végéig?
A legkeményebb költségvetésnek is aposztrofálják néhányan az ideit. Tényleg
akkora a baj, vagy csak riogatás folyik?
Minden esztendő elején a sajtó munkatársai leírhatják, hogy
évről évre nehezebben áll össze a város költségvetése, egyre nagyobb lyukakat
kell így-úgy betömni. Az idén először a vagyonfelélés "réme"
is megjelenik, hiszen közel félmilliárd forinttal kevesebb a város működési
célú bevétele, mint amennyit ilyen célra kiadásként kell tervezni. (Megjegyezzük,
tavaly a vagyonértékesítés tervszámai igen alacsony mértékben valósultak
meg.) Mindezek mellett magas, valamivel több mint tízszázalékos a hitelfelvételi
arány: a költségvetés bevételi és kiadási oldalán 15,678 milliárd forintos
összeg szerepel, az egyensúlyt 1,58 milliárd forintos hitellel lehet biztosítani
(ebből 1,3 milliárd működési célú, 280 millió forint felhalmozási célú).
A jogszabály szerint költségvetési prognózist is kell készíteni,
s a Pénzügyminisztérium által megküldött, 2004-re, 2005-re vonatkozó makrogazdasági
mutatók szerint a város költségvetése - lényegesen alacsonyabb fejlesztési
kiadással számolva - 3,5, majd 6,1 milliárdos hiányt érhet el a következő
években.
A korábban elfogadott költségvetési koncepcióban szerepel,
hogy munkacsoportot hoznak létre, amelynek feladata: keressék meg azokat
a lehetőségeket, amelyekkel a hiány növekedése megakadályozható, s a költségvetés
egyensúlya megteremthető. A munkacsoport az első félév végén fogja intézkedési
tervét ismertetni.
| Tényleg akkora baj, ahogy emlegetik? |
| |
Ahogy minden évben, úgy idén is rendben mennek majd a dolgok. |
0.00 % (0) |
| |
Megérezzük a pénzszűkét, de nagyobb fennakadás nem lesz. |
13.24 % (18) |
| |
Éles pengén táncol a város. |
42.65 % (58) |
| |
Az adósságspirál semmiképpen sem kerülhető el. |
44.12 % (60) |
| Összes szavazat:
136 |
|
|
|
(Dunaújváros Online Hírek)
|