január 21. (hétfő) 11:00

Fizetőparkolók: nem!

A közgyűlés csütörtökön dönt a fizetőparkolás kiterjesztéséről, s erre az alkalomra született a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület tiltakozó írása. A DO az ügy fontosságára tekintettel változtatás nélkül közli az egyesületi álláspontot.

   Fizetőparkolást a világon mindenhol elsősorban forgalomtechnikai okok miatt vezetnek be a túlzsúfolt városokban, illetve városrészekben.
   A dunaújvárosi fizetőparkolást megelőzően készült egy felmérés azzal kapcsolatban, hogy milyen időszakokban mennyire zsúfoltak egyes parkolóterületek. Ez a felmérés kimutatta, hogy a dunaújvárosi parkolók közül 55 olyan parkoló van, amely egyes napok néhány órájában eléri, illetve meghaladja a 100 százalékot, a vizsgált többi parkoló a legforgalmasabb időszakban sem haladta meg a 80 százalékos kihasználtságot. Ezért a vizsgálatot végző szakemberek sem javasolták a fizetőparkolás bevezetését forgalomtechnikai okok miatt. Dunaújváros közgyűlése azonban mégis amellett döntött, hogy bevezeti a fizetőparkolást, aminek következménye az lett, hogy forgalomtechnikailag nagyobb káosz keletkezett a városban, mint a bevezetés előtt. Ennek oka nagyon prózai, hiszen azok, akik nem kívánták igénybe venni ezt a "szolgáltatást", egyszerűen a nem fizetős parkolóban állították le az autójukat, ami annak a területnek az addigihoz viszonyított túlzsúfoltságát okozta. A jelenlegi fizetőparkolók száma 613, amiből 25 a mozgáskorlátozottaknak, 63 pedig a közszolgálatot végzőknek van fenntartva. Ezt a fizetőparkoló számot kívánja néhány nagyon "okos" képviselő további 265 darabbal növelni, amiből 20 a mozgáskorlátozottaknak, 9 pedig a közszolgálatot végzőknek lenne fenntartva.
   A fizetőparkolók üzemeltetésével megbízott, 90 százalékban DVG Rt. tulajdonú Duna-Tér Kft. által készített anyagban szerepel, hogy a fizetőparkoló kihasználtságot az üzemeltetés szempontjából a teljes üzemelési idő 30 százalékában prognosztizálja. Ez nem jelent mást, tisztelt olvasó, mint azt, hogy a fennmaradó 70 százalékban üresen fognak állni ezek a parkolók, miközben a nem fizetős területeken elviselhetetlen zsúfoltság keletkezik. Szakmai megítélésünk szerint ez további forgalomtechnikai káoszt fog gerjeszteni a már jelenleg is meglévő mellé, ezért szerintünk nemhogy növelni nem szabad a fizetőparkolók számát, hanem az eddigieket is MEG KELL SZÜNTETNI.
   Most pedig tekintsük át gazdasági szempontból a fizetőparkolás bevezetésének, illetve kibővítésének indokait. Megjegyezzük, hogy a Duna-Tér Kft. semmilyen gazdasági adattal, illetve számítással nem támasztotta alá a fizetőparkoló bővítési igényét, ezért más magyarországi városok adatait adaptáltuk a dunaújvárosi lehetőségekhez, az ilyenkor szokásos szakmai szűrők alkalmazásával.

KÖLTSÉGEK (Ft/év)

Önkormányzatnak befizetendő: 10.500.000,-
Bér és járulékai (12 fő): 15.960.000,-
Útkarbantartás: 7.000.000,-
Hómentesítés: 4.000.000,-
Parkolóórák tartós bérleti díja: 15.600.000,-
Eszközkarbantarások: 1.400.000.-
ÖSSZESEN: 54.460.000,-

BEVÉTEL (Ft/év)

Jegyeladásból: 85.363.200,-
Bérleteladásból: 12.000.000,-
Pótdíjbefizetésből: 25.608.960,-
ÖSSZESEN: 122.972.160,-

   Látható, hogy az adózás előtti eredmény 68.512.160 Ft/év, ami a 30 százalékos kihasználtságot tekintve csinos kis bruttó profit. A szomorú csak az, hogy ez sohasem fogja a város milliárdos költségvetési hiányát csökkenteni, hiszen a város a költségek között feltüntetett 10.500.000 Ft/év összeget is csak jó esetben kapja meg, mert egy vállalkozás eredményét költségoldalon igazán nem nehéz "eltüntetni", hiszen fiktív vagy részben fiktív számlák befogadásával máris egyéni zsebekben landolhat a profit. Erre ebben az esetben is nagy esélyt látunk, hiszen információink szerint a Duna-Tér Kft. kisebbségi, 10 százalékos tulajdonosa nem más, mint a többségi 90 százalékos tulajdonrésszel rendelkező DVG Rt.-hez igen közelálló személy: a vagyonkezelő egyik csúcsvezetője. Ez a tény szerintünk nem csupán összeférhetetlenségi aggályokat vet fel, hanem véleményünk szerint a korrupció melegágya is lehet, hiszen az így kiszivattyúzott ilyen nagyságrendű pénzekkel azért nem művészet a döntéshozók egyikét-másikát kedvező döntésre bírni. Amennyiben az intenzív, magánzsebbe történő profitelszivattyúzásnak köszönhetően tartósan veszteséges lesz a Duna-Tér Kft., akkor sincs baj (gondolhatja néhány közgazdaságilag alulképzett közgyűlési képviselő), mert az önkormányzat ezeket a veszteségeket közpénzből folyamatosan finanszírozhatja a DVG Rt.-n keresztül. Ezzel elérhető az a nagyon nem kívánt állapot, hogy a parkolási díjat fizető lakosság nemcsak a befizetett díjakkal lesz megrövidítve, hanem még az általa fizetett SZJA-ból és súlyadóból keletkezett közpénzekből is bőven fog csordogálni egy olyan többségi városi tulajdonú társaságba, ahonnan ezek a tízmilliók ellenőrizetlenül ömlenek tovább egyéni érdekeltségekbe. Ezzel a költségvetési hiány ahelyett, hogy csökkenne a fizetőparkolás profitjának köszönhetően, még a fizetőparkolás bevezetését megelőző időszakhoz képest is jobban romlik, hiszen egy "veszteséges" cég finanszírozása is terheli.
   Szerintünk gyakorlatilag a dunaújvárosi lakosságot kettős "adóztatással" sújtja az a közgyűlés, amelynek éppen az lenne a feladata, hogy irracionális terheket ne rakjon a vállára, és ne okozzon a lakosságot is terhelő közlekedési és parkolási káoszt a városban. Persze milyen empátiát várjunk el a dunaújvárosi lakosokkal szemben, mondjuk, rácalmási közgyűlési képviselőktől! Az eddig leírtak alapján szerintünk és szakértőink szerint az lenne a legcélszerűbb, ha Dunaújváros közgyűlése felülvizsgálná eddigi álláspontját és megszüntetné a fizetőparkolást Dunaújvárosban. Erre kérjük a tisztelt közgyűlést!

Dunaújváros Jövőjéért EgyesületVissza