július 05. (péntek) 11:15

2005-re elkészül(het)

Az M6-os gyorsforgalmi út Budapest és Dunaújváros közötti szakaszát 2005-ben forgalomba helyezik, ígérte a NA Rt. illetékese a tegnapi közmeghallgatáson.

Itt vezet majd az új hatos

   Az M6-os út Budapest és Dunaújváros közötti szakaszának részletes környezetvédelmi hatástanulmányáról közmeghallgatást tartottak tegnap a Városházán. A szerény hallgatóságot vonzó eseményen részt vettek a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, a Nemzeti Autópálya Rt. képviselői és az út nyomvonalának tervezői.
   Eddig minden fórumon az egyes nyomvonal - mint "konfliktusszegény folyosó" - kapott támogatást, ez a "szeretjük-nyomvonal", ahogy a tervező emlegette. Érdtől Dunaújvárosig teljesen új vonalon kanyarog majd a gyorsforgalmi hatos, amely a településeket csomópontokkal fogja elérhetővé tenni. Bár ez a leginkább környezetbarát változat, az út közelsége miatt néhány településen a zajterhelésre fokozottan oda kell majd figyelni, és megfelelő védelmi intézkedéseket kell hozni, hangzott el. Ilyen kritikus területnek számít Besnyő, amelyet 250-400 méterre közelít meg az új hatos, míg Beloiannisztól 900 méterre, Iváncsától 500-ra, Adonytól, Kulcstól, Rácalmástól 800-900, Pálhalmától 400-500 méterre fog húzódni. Az új út dunaújvárosi szakasza egy-másfél kilométerre vezet a régi hatostól. Az M8-as megépüléséig két meglévő úton lehet "ráfordulni" Dunaújvárosnál az új hatosra: a venyimi és a hatvankettes úton.
   Az első szakasz munkaterületét 2003-ban adják át a kivitelezőnek, s a munkák befejezése 2005-re várható.
   A zajvédelemre nagy gondot fordítanak, hangoztatták többször, azt is közölve, hogy számoltak az állatok védelmével: béka- és vadátjárót építenek, a madarakat terelőhálókkal tartják távol az úttól - hangzott el végezetül az állatbarátok megnyugtatására.

SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza