augusztus 16. (péntek) 16:00

Árva a ház

Legalábbis árvák a házak immár azóta, amióta kivonult az orosz hadsereg, s legalább négy éve vallanak kudarcot azok a törekvések, hogy a volt orosz laktanya tiszti szállásait otthonokká alakítsák.

    Ha a tudósító emlékezete nem csal, az önkormányzat először az OTP-vel próbált együttműködni az egykori orosz lakanya három tiszti szállásépületének átalakításában lassan négy éve, ám az elképzelések megbuktak. Aztán jó két éve jelentkezett a Golden Bau, amely például Székesfehérváron sikeresen hajtott végre ilyen akciót. Nálunk azonban nem akarnak összejönni a cég dolgai, és nem épülnek az otthonok (miközben Dunaföldvár felé autózva láthatjuk, hogy megelőzött minket a kisváros e téren: rég átadták az ott kialakított lakásokat).
   A Golden Bau Kft. két évvel ezelőtt megvette az épületeket és a hozzájuk tartozó telket az önkormányzattól hétmillió forintért azzal a feltétellel, hogy a közműveket a város vagyonkezelőjével, a DVG Rt.-vel építteti ki. A munkákat el is végezte az rt., amely bruttó harminchatmilliós számlát nyújtott be a Golden Bau-nak. Ezt az összeget azonban a kft. pénzügyi nehézségeire hivatkozva nem tudta kifizetni, Hosszú türelmi idő után felszámolási eljárást kezdeményezett a városi vagyonkezelő a kft. ellen, ez meg is hozta hatását: jelentkezett a cég, hogy el akarja végezni a munkát. Új szerződést kötött az önkormányzat a kft.-vel ez év július 12-én, amelynek lényege, hogy 120 napos határidőt kap a kft. arra, hogy fizessen a közművesítésért (amelyet az önkormányzat egy másik szerződéssel átvállalt a DVG Rt.-től). A határidő lejárta bontó hatállyal bír.
   Az újabb tranzakciót csupán időhúzásnak tartja a DVG Rt. gazdasági igazgatója. Villányi Kollár Károly Dusán szerint ha eddig nem fizetett a kft., akkor most miért tenné, ráadásul az összeget húszszázalékos kamat terheli. A felszámolási eljárásban ugyanakkor nincs esély a kiadások megtérülésére, ugyanis a veszteséges Golden Bau Kft.-nek készfizető kezességet vállaló Golden State Kft. cég- és mérlegadataiból alapos következtetést lehet erre vonatkozóan levonni, teszi hozzá az igazgató. Az már csak hab a tortán, hogy a bizonyos 120 nap eltelte után az önkormányzat és a DVG Rt. közötti szerződés is hatályát veszti.
   A DO felkereste Pamlényi Miklóst, a Golden Bau Kft. ügyvezető igazgatóját azzal a kérdéssel, miként kívánják rendezni ügyeiket. Pamlényi úr csak annyit válaszolt (mint két éve is többszöri megkeresésre), hogy két hét múlva megkezdik az átalakítási munkálatokat, jelenleg folyik az átalakítás tervezése…

SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza