augusztus 29. (csütörtök) 16:30

Több is lehetne

Egyelőre minden évben kétmillió forintot különít el a város Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázaton résztvevők támogatására, de ez az összeg egyre kevesebb, hangzott el a ma megduplázott rendkívüli közgyűlésen.

   Halasztást nem tűrő témák miatt két rendkívüli közgyűlést is tartottak ma a Városházán. Először a választási bizottságba javasolt tagokról döntöttek a képviselők. A jövő héten esküt tevő bizottság három tagja: Miskolczi László, dr. Bakos Károly és dr. Hanák Tamás. Póttagok: Kondor László, dr. Rácz György.
   A közgyűlés megújította csatlakozási szándékát a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz, amelyet hozzászólásában több képviselő is maximálisan támogatott. Almási Zsolt, aki egyben a főiskola titkára, arra hívta fel a figyelmet, milyen sok a szociálisan nehéz helyzetben lévő főiskolai hallgató, akiknek nagy szükségük van minden segítségre. Van, ahol több segítséget adnak, tette hozzá Kiss András, majd Vass János mutatott rá arra, hogy évről évre több az igénylő, s kevesebb az egy főre jutó támogatás. Ezért szorgalmazta, hogy 2003-ban emeljék meg a kétmilliós keretet. Illéssy István csatlakozott hozzá, mondván, legalább 25-35 ezer forintra van szüksége egy főiskolásnak havonta.
   A polgármester ezután berekesztette az ülést, majd azonnal újabb rendkívüli közgyűlést hívott össze: az árvízkárok miatt közel 14 millió forintos kiadása keletkezett a városnak, amit nem tud kigazdálkodni amúgy is szűkös költségvetéséből, ezért a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanácshoz fordul az önkormányzat támogatásért. A képviselők - tán mondani sem kell - támogatták a javaslatot.

SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza