augusztus 30. (péntek) 15:45

Él(né)nek a lehetőséggel

A hazánkon is végigvonult árhullám Dunaújvárosban is okozott károkat a lentebb fekvő területeken. A város élni kíván azzal a lehetőséggel, miszerint támogatást kérhet az államtól a károk enyhítésére.

   Az árvíz elleni védekezés jelentős kiadásokat okozott a városnak, s a helyreállítás még jelenleg is tart - kapott tájékoztatást tegnap a közgyűlés. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közreműködésével és a kormányzati koordinációs bizottság útmutatása alapján lehetősége van az önkormányzatnak támogatást kérnie. Ehhez a közgyűlés határozata kell arról, hogy a város nem tudja saját erejéből részben vagy egészben a költségeket állni.
   A kérelem indoklásában szerepel több jól ismert tény, mint például az, hogy a város 2002. évi költségvetési egyensúlyát csak 1,3 milliárdos hitel betervezésével lehetett egyensúlyba hozni. Hiába tervezett az önkormányzat év elején közel százmilliós vis maior keretet, az elmaradó bevételek miatt itt sincs elegendő pénz. Az iparűzési adó esetében az első félévben 437 milliós elmaradást, míg a felhalmozási bevételeknél 475 millió forintos "mínuszt" mutattak ki. A nyár elején a költségvetési egyensúly megteremtése érdekében intézkedéssorozatot hozott a közgyűlés. A likviditási helyzet folyamatosan romlik, s napról napra nő a folyószámlahitel igénybevétele, illetve a felgyülemlett szállítói állományból fakadó adósság. A város augusztus 15-i folyószámlahitel-keret igénybevétele 821 millió forint volt, s jelenleg is ekörül mozog, kaptunk tájékoztatást a pénzügyi irodától.
Az árvíz okozta károk 13,795 millió forintos kiadással terhelték meg a város kasszáját, s ezt az összeget szeretné a város visszakapni az állami vis maior keretből - miként a közgyűlés tegnap hozott döntése mutatja.

SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza