Miért van a képviselő?
A LÉSZ sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben Somogyi
György önkormányzati képviselő nehezményezi, hogy nem tudja megnézni az
augusztus 29-én E.ON-nal aláírt előszerződést, amelyet titkosítottak.
A polgármester úr egy hete ünnepélyesen írta alá a városi
szennyvíztisztító üzemelte-tésével kapcsolatos szerződést. Az aláíráshoz
a jogi ügyrendi- igazgatási bizottság jóváhagyására volt szükség, melyet
csak feltételesen kapott meg a polgármester úr.
Két szempont miatt nem járult hozzá a bemutatott szerződés
aláíráshoz a jogi bi-zottság. Az első szerint az általa vizsgált szerződés
nem felelt meg a közgyűlés döntésének, és volt benne egy titoktartási záradék,
melyet nem támogatott a senki a bizottságból.
A ma egy hete aláírt szerződésről csak annyit tudunk, hogy
nem felel meg a közgyűlés döntésének, illetve, hogy titoktartási záradékkal
látták el.
Úgy gondoltam, hogy mint közgyűlési képviselő, akinek joga
van betekinteni a város ügyeibe, jogosult vagyok arra, hogy megnézzem,
a közgyűlés és az illetékes bizottság döntésének megfelelő szerződés került-e
aláírásra.
Már azon fennakadtam, hogy titkos záradékkal láttak el egy
kötelező közszolgálta-táshoz kapcsolódó szerződést, de tudomásul vettem,
hogy a szerződésben szereplő adatok nem tartoznak a nyilvánosságra.
Kálváriám itt kezdődött igazán. Gyakorlatilag a mai napig
nem kaptam lehetőséget arra, hogy betekintsek ebbe a szigorúan titkos szerződésbe.
Rögtön az aláírást követően a polgármester úrnak is jeleztem,
hogy meg szeretném kapni az aláírt szerződés másolatát. Ekkor derült ki,
hogy a szerződés TITKOS, de természetesen, mint közgyűlési képviselő betekinthetek
titoktartási kötelmekkel a szerződésbe. Én ennek megfelelően elindultam,
hogy megnézzem, milyen szerződés került aláírásra. Pénteken (augusztus
30-án) 12 órakor már nem volt senki az illetékes irodában. Hétfőn nem találtam
a hivatalban olyan személyt, aki rendelkezésemre állt volna az ügyben.
Kedden kitöltettek velem egy adatvédelmi adatlapot, hogy majd megvizsgálják,
jogosult vagyok-e ebbe a titokba betekinteni. Szerdán nem volt a hivatalban
senki, aki eldöntötte volna, hogy adatvédelmileg alkalmas vagyok-e közgyűlési
képviselőként az említett szerződésbe betekinteni. Csütörtökön a jegyző
úr személyében volt ugyan jogosult adatvédelmi vizsgáló, de bokros teendői
miatt nem tudta eldönteni, hogy egy választott képviselő jogosult-e egy
szerződést megnézni. A képviselőt a választók azzal bízták meg, hogy a
város ügyeiben döntéseket hozzon, hogy az apparátus munkáját ellenőrizze,
megakadályozza, hogy a várost hátrányos helyzetbe hozzák bármilyen kérdésben.
Három kérdés merül fel bennem az üggyel kapcsolatban:
Hova jut ez a város, ha ezt meg lehet tenni Dunaújvárosban?
Milyen súlyos titok van az így eldugott szerződésben? Minek választunk
közgyűlési képviselőket, ha utána azok nem végezhetik munkájukat, mert
megakadályozzák őket ebben?
Somogyi György
(Dunaújváros Online Hírek)

|