Fidesz a szennyvíztisztítóról
Baj van az E.ON Kft. által benyújtott szerződéstervezetekkel, és SZMSZ-ellenes,
hogy a polgármester augusztusban előszerződést írt alá a kft.-vel, ehhez
ugyanis nem volt közgyűlési felhatalmazása - hangzott el többek között
a Fidesz helyi szervezetének sajtótájékoztatóján.
Ma elvileg nem kerülhet közgyűlés elé az E.ON Kft.vel kötendő, az üzletrészeladásról szóló szerződés, ugyanis a szakmai bizottságok (gazdasági, városüzemeltetési, ügyrendi) nem tárgyalták, illetve nem tudták tárgyalni határozatképtelenség miatt, amit nem titkoltan a Fidesz-tagok távozása váltott ki - kezdte mondandóját a Fidesz dunaújvárosi szervezetének tagja (aki egyben az ügyrendi bizottság tagja), dr. Ragó Pál.
A Fidesz nem először tartott tájékoztatót az általa kifogásolt
szerződések miatt, de ezúttal a dokumentumokról a párt szakértői által
készített elemzéseket is átadták a sajtó munkatársainak. Röviden végigzongorázott
dr. Ragó Pál a legkiemelkedőbb pontokon. Ilyen az önkormányzat által a
szennyvíztisztításra létrehozott kft.-ben (ennek 49 százaléknyi üzletrészét
adják el az E.ON-nak 650 millió forintért) az ügyvezető igazgató kinevezése.
Míg az E.ON ajánlattételében az önkormányzatra ruházta ennek a tisztségnek
a betöltését, most az általa delegált gazdasági igazgató kapna ügyvezetői
jogosítványokat. Nem hagyták szó nélkül a felügyelő bizottság összetételének
alakulását: a többséget az E.ON Kft. adná, sőt, a bizottság elnökét is
ők jelölnék ki. Még ennél is felháborítóbbnak tartják, hogy a szavazati
jogok a már elhíresült EHEP-ügyben megismertekhez hasonlóan lennének elosztva,
azaz magasabb tulajdoni hányadért jóval kisebb szavazati jogot kapna az
önkormányzat, számszerűsítve: 51 százalék tulajdonjogért 21 százalékos
szavazati jogot. Az üzletrészekre elővásárlási joga van az E.ON-nak, illetve
esetleges visszavásárláskor a névérték alatt nem veheti vissza a város
a papírokat, magyarán: az E.ON mindenképpen jól jár.
A közigazgatási hivatalt szólítják meg a közgyűlésen (a jegyzőkönyvek
ugyanis két hét múlva eljutnak oda), amennyiben nem módosítják a kifogásolt
szerződéseket a Fidesz észrevételeit figyelembe véve, tette hozzá dr. Dorkota
Lajos. Azt is megjegyezte a közgyűlési frakció vezetője, hogy az ajánlattételben
az áremelés mértékeként a legfeljebb három százalék szerepelt, míg az aláírásra
váró szerződésben ez legalább-ra változott. Tulajdonképpen ez volt, amivel
nyert az E.ON, s most éppen ezt rúgják fel, tette hozzá Dorkota, aki jogszabályellenesnek
tartja, hogy 180 százalékos nyereségtartalommal számol a kft.
Amennyiben a Fidesz nyer, és Kiss András lesz a polgármester,
ígérte a jelölt, akkor azonnal felbontják a szerződéseket, amelyek a város
lakóit hátrányosan érintik.
Az üzletrészből befolyó bevételre szüksége van a városnak
- válaszolta a DO érdekeltségeket firtató kérdésére dr. Dorkota Lajos -,
hiszen a biológiai szennyvíztisztító kivitelezését ki kell fizetni, ám
szakmailag rossz kiírás született, amiért felelősnek tartja a polgármesteri
hivatalt, az E.ON győztesként való kihirdetéséért pedig az MSZP, SZDSZ
helyi képviselőit. Dorkota úgy véli, hogy az SZDSZ Pomázi-ellenessége vezetett
("kerül, amibe kerül") ide, amiben partnerre talált az MSZP-ben.
Egyébként, jegyezte meg a Pomázira aggatott Fidesz-közeliségről: az önkormányzati
távhőszerződést a szocialista többségű közgyűlés hagyta jóvá 25 évre, a
Fidesz nem támogatta.
Amennyiben aktuális marad a probléma, a parlamentben interpellálni
kívánnak ez ügyben, és az azonnali kérdések órájában tesznek fel kérdést
Lamperth Mónika belügyminiszterhez és Keller Lászlóhoz címezve.
SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

|