Itt a kampány
Akinek a barométere eddig nem jelezte volna, a mai közgyűlés után már biztosan
érzékeli, hogy itt a kampány - visszavonhatatlanul. Október 20-ig így aztán
semmi sem ment meg attól minket, hogy okos, mindenre kiterjedő, figyelmes
hozzászólásokban bővelkedjenek a testületi ülések.
A nyári szünet utáni első közgyűlés máris egy polgármesteri bejelentéssel kezdődött: jövő héten rendkívüli közgyűlésen tárgyalja az E.ON-nal kapcsolatos szerződéseket a közgyűlés, miután az előterjesztést a bizottságok véleményezése híján le kellett venni a napirendről. Ennek kapcsán kért napirend előtti hozzászólási lehetőséget Somogyi György, aki az előszerződés titkosítását, illetve a vele szemben alkalmazott hivatali eljárást nehezményezte. Dr. Kálmán András szerint a képviselőt nem érte hátrány, és semmiféle negatív feltételezést nem tartalmazott a polgármester egy korábban tett nyilatkozata, amelyben az adatvédelmi szabályok betartására hívta fel a figyelmet. Később elmondta, hogy folyamatban van egy büntetőeljárás hasonló ügyben, ám annak lezárultáig nem nyilatkozik róla.
A LÉSZ igen aktív volt ma, Vass János például saját maga készítette
fotókkal bizonyította, hogy a hivatal jelentésével ellentétben milyen nagy
gondot okoz, hogy nem irtják a parlagfüvet. Almási Zsolt a DVG Rt. elnök-vezérigazgatójának
válaszlevelét kapta meg igencsak hosszas késéssel (két hónap): az ESZE
iskolának bérletbe adott Jókai utcai ingatlan felújításával kapcsolatban
így sem kapott megfelelő választ, ezért holnapra az építési naplót (vagy
másolatát?) kérte képviselői postafiókjába betenni jogi lépések megtételével
fenyegetve, ha nem teljesül kérése. Az E.ON-ügy, mint búvópatak, többször
felszínre tört, például dr. Dorkota Lajos első hozzászólása is ehhez kötődött.
A titkosságot sérelmezte ő is, illetve azt, hogy az ajánlattétel és a szerződés
szövege az önkormányzatra nézve hátrányosan eltér, amit "a független
magyar bíróság" is rögtön kiszúrna.
Október 1-től lép életbe az Alba Volán Rt.-vel kötött keretszerződés, amely 2017. október 31-ig szól, a közgyűlés döntése értelmében.
A Rudas iskola két tanulócsoporttal többet indíthat a tervezettnél,
miután átvette a működési engedélyt nem kapott ESZE alapítványi középiskola
diákjait. A tanulókat a Rudas és a Rosti iskola tanárai tanítják, a Rudassal
állnak jogviszonyban és a Jókai utcai ingatlanban tanulnak, hangzott a
választ Szekeres Györgytől Cserna Gábor kérdésére. Az alpolgármester elismeréssel
szólt a Rudas iskola igazgatójának segítőkészségéről, mivel így tudták
a hetvenkét tanulót elhelyezni.
Lenin marad! A közgyűlés nem járult hozzá, hogy képzőművészeti
alkotásokért cserébe átadja a szobor tulajdonjogát Takács Lajosnak. Így
a szobor továbbra is becsomagolva várja sorsát a partvédelmi vállalat raktárában.
Újfent előjött az E.ON, amikor a város pénzügyi helyzetéről
tárgyaltak a képviselők. Somogyi György úgy vélte, nagyon kellene a pénz
a városnak, ám az E.ON-nal kötött üzlet rengeteg elkötelezettséggel jár.
Az értékpapír-vagyon (köztük a Dunaferr Rt. részvényeivel) mobilizálásában
látja az előbbre jutás lehetőségét a LÉSZ polgármesterjelöltje, míg Illéssy
István (MDNP polgármesterjelöltje) ellopott gondolatoknak minősítette Somogyi
ötleteit. Illéssy szerint a betervezett hiteligénnyel és a nem teljesült
bevételekkel kétmilliárdos mínuszban van a város, amely jövőre könnyen
belekerülhet az adósságspirálba.
Sándor J.
(Dunaújváros Online Hírek)
Így döntöttek
A képviselők pártállása

|