október 01. (kedd) 17:52

Hiába a bevétel, nagy a hiány

Még meg sem melegedett az E.ON-nal kötött szerződés fejében járó 650 millió forint az önkormányzat bankszámláján, már kétszázmillióra igény is jelentkezett.

   Az idei költségvetés módosításával kétszázmilliós igényt - elsősorban közintézmények felújítása, fejlesztése - kellene a közgyűlésnek megszavaznia A gazdasági bizottság szerdán véleményezi az előterjesztést, amelynek borítóján figyelmeztetés olvasható a pénzügyi irodától. E szerint az üzletrész eladásából befolyó 650 milliós bevétel nem jelent többletbevételt a városnak, ugyanis több tervezett bevétel (iparűzési adó, ingatlanértékesítés) nem fog teljesülni, s várhatóan egymilliárdos bevételkieséssel kell év végén számolni. Az önkormányzat folyószámlahitel igénybevétele augusztus végén 814 millió forint volt (ez az adat az első nyolc hónap pénzügyi tervének teljesítéséről szóló előterjesztésben olvasható).
   A háziorvosi ügyelet ellátását még az idén, majd jövőre is támogatnia kellene a városnak, a szolgálat ugyanis veszteséges. Három év alatt mindössze tíz százalékkal nőtt a finanszírozás nagysága, s ráadásul idén egy forint inflációkövetést nem építettek a lakosságarányos támogatásba. Ehhez hozzá kell számítani, hogy a lakosság lélekszáma csökkent, miközben a feladatellátás nem változott.
   A városi szennyvíztisztító telepen keletkező víztelenített szennyvíziszapot a kommunális hulladéklerakó rekultivációjához fogják felhasználni - az erről szóló javaslat szintén szerdán kerül a bizottság elé.
   A KIÉT-tel egyeztetve született meg a javaslat, hogy miként osszák fel a közalkalmazotti béremeléssel együtt bevezetett új bértábla fennmaradó részét.
   Közel hétmillió forintos alaptőkével új alapítványt hoznak létre, a Közszolgálat Nyugdíjasaiért Közalapítványt.

sj
(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza