Hétfőn egyeztetnek a pártok
A közgyűlést alakító pártok, szervezetek hétfőn egyeztetnek a bizottsági
helyekről és a DVG Rt.-vel kapcsolatos elképzelésekről. Az MSZP-frakció
ma külön is megbeszélést tart az SZDSZ-szel.
Vasárnap reggel kilenc órától tartja ülését az MSZP-frakció,
ahol - mint arról már dr. Kálmán András a DO-nak nyilatkozott - megbeszélik
azt, "milyen fazont kívánunk adni a közgyűlésnek". Ma délután
pedig az SZDSZ-szel találkoznak az MSZP képviselői, tudtuk meg Kimoni Lászlótól,
a helyi MSZP kampányfőnökétől. Ezután hétfőn kerül sor a polgármester által
összehívott pártegyeztetésre: délután egy órakor találkoznak a képviselőtestületbe
jutott pártok, szervezetek delegáltjai. Más forrásból úgy tudjuk, hogy
az ilyenkor szokásos bizottsági helyek elosztásán kívül tárgyalnak a DVG
Rt.-vel kapcsolatos elképzelésekről is.
Ha a pártegyeztetésen sikerül a bizottsági helyekről megállapodniuk
a delegáltaknak, akkor nincs akadálya annak, hogy az új közgyűlés alakuló
ülését összehívják. Ezt a korábbi hírekkel ellentétben nem november 7-én
tartanák, hiszen addigra lejár a választásokat követő 15 napos határidő,
hanem október 31-én - ahogy Kismoni Lászlótól hallhattuk. Emellett van
egy másik verzió, miszerint a november 4-re hívnák össze az alakuló ülést
- a 15., tehát utolsó napra.
Az alakuló ülésen vehetik át a képviselők megbízólevelüket
a választási bizottság elnökétől, dr. Bakos Károlytól - tájékoztatta a
DO-t Kálmán István, a szervezési és jogi iroda vezetője. Ezután a polgármester,
majd a képviselők tesznek esküt. Ekkor állapítják meg a polgármester, illetve
a főállású alpolgármester (vagy alpolgármesterek - azért a többes szám,
mert lehet, hogy nem lesz társadalmi megbízatású) díjazását.
A megbízólevél átvételét követő harminc napon belül kell a
képviselőknek bejelenteniük összeférhetetlenségüket (például önkormányzati
tulajdonú vagy többségi tulajdonú vállaltokban igazgatósági tagok, vezérigazgatók,
vezérigazgató-helyettesek, igazgatók, igazgatóhelyettesek, a közgyűlés
által létrehozott közalapítványokban tisztségviselők) a polgármesternek,
illetve vagyonnyilatkozatot kell tenniük. Az összeférhetetlenség információink
szerint két képviselőt érint, Rohonczi Sándort dr. Sipos Jánost.
A képviselői névsorban változás várható, ugyanis a LÉSZ belső
megállapodása értelmében dr. Baráth Károly le fog mondani mandátumáról
és dr. Kántor Károly lesz a LÉSZ-frakció tagja, tudtuk meg Somogyi Györgytől,
aki elmondta: megállapodásuk értelmében az egyéni jelöltként legtöbb szavazatot
kapó személy kerül be a listáról a polgármester-jelöltet követően.
SJ
(Dunaújváros Online Hírek)
Erőpolitika helyett stabil partnerek

|