november 21. (csütörtök) 19:00

Kész átverés show

Lelepleződött a kész átverés show - így kommentálta a 2003-as költségvetést a helyi Fidesz mai sajtótájékoztatóján.

    A jövő évi költségvetés, illetve a gördülő elv alapján a további két évi sem tartalmaz a dunaújvárosi térség infrastrukturális fejlesztéseire egyetlen fillért sem, állította dr. Dorkota Lajos a Fidesz mai sajtótájékoztatóján a költségvetés tervezetét bizonyítékként mutatva. Hiányzik a Lamperth Mónika által fejlesztésekre beígért plusz ötvenmilliárd, hiányos a megemelt bérek fedezete, s ennek újabb iskolabezárások lehetnek a következményei. Hamis volt az az ígéret, hogy több pénzt adnak az önkormányzatoknak, a lakosságnak, tette hozzá a Fidesz országgyűlési képviselője. Dunaújváros logisztikai központi szerepének ígérete is ígéret marad az infrastrukturális beruházások elmaradása miatt. Dunaújváros neve még csak gondolatban sem szerepel, Székesfehérvár, Sopron központi szerepének kialakítása után Szolnok, Szeged, Csepel és Nagykanizsa következik tervezés, előkészítés szintjén. Az M6-ost idén el kellett volna kezdeni építeni, míg a hidat a szekszárdi híd befejezése után kellett volna elkezdeni - múlt időben, mert a korábbi kormányhatározatot megváltoztatták, így nem vonulnak át a hídépítők 2003-ban Dunaújvároshoz Szekszárdról. Márpedig híd és út nélkül az egész város ellehetetlenül, hiszen ezek hiánya rossz üzenet a befektetők számára. Egy korábbi elemzés szerint a hídnak köszönhetően ezerötszáz munkahelyet teremtődne, ami tartósan meg is maradna, tették hozzá.
   A gördülő tervezés szerint 2004-2005-ben kétszázmilliárd forintot szán kormány az útfejlesztésekre, szemben a Fidesz-kormány 2001-es 330 milliárd forintjával, ám az elkészülő utakat Medgyessy Péter fogja átadni, tette dr. Dorkota Lajos. A költségvetés kiemelt prioritásként kezeli az M0-ás körgyűrű keleti és északi szektorait.
   Cserna Gábor elnök, országgyűlési képviselő arról beszélt, mit szándékoznak tenni a parlamentben: három képviselői indítvány nyújtanak be. Az egyiket az M6-os fejlesztése tárgyában (két Baranya megyei képviselővel együtt), a másikat a híd ügyében (18 milliárd forintos támogatást biztosítson az állam a hídépítéshez - bíznak benne, hogy az érintett szocialista képviselők is támogatni fogják), a harmadikat a környező településeken a szennyvízcsatorna kiépítésére.
   Ezután Hónig Péternek jutott kritika. A Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatóját érzéketlen és hozzá nem értő vezetőnek tartják, akinek mielőbb távoznia kell a vállalatcsoport éléről. Ez ügyben hajlandóak a helyi MSZP-vel is összefogni. Állították: Hónig Péter tönkre teszi a sportegyesületet a harmadára zsugorodott támogatással, aztán a vállalatcsoport következik az áprilisi eladással. Furcsának tartották, hogy miközben Hónig a vezető, a polgármester Horváth Istvánnal megy a miniszterelnökhöz.
   Nemcsak a várost, de a megyét és az országot is tönkre teszi az MSZP-SZDSZ-kormány költségvetése, adták meg a konklúziót.
   Az azonnali kérdések órájában kérdéssel készül dr. Dorkota Lajos: A lottó ötösnek van-e nagyobb esélye, vagy annak, hogy a miniszterelnök egyszer igazat mondjon. Arra utal ezzel, hogy Medgyessy a dunaújvárosi mozi előtt február 22-én megígérte: az acélműben és a hengerműben nem engednek be 25 százaléknál nagyobb magántőkét. Most pedig száz százalékban el akarják adni a vasműt, mint ahogy az ÁPV Rt. vezetője és a gazdasági miniszter szavaiból kiderült.

SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza