Szekeres szerint felfújják az ügyet
Közpénzek "kifolyásáról", a DTV Kht. és a Duna-Tükör Kft. közötti
bevétel- megosztásról, a Duna-Tükör és az önkormányzati tulajdonú szennyvíztisztító
kft. közötti reklámszerződésről szólt a mai közgyűlés legnagyobb része.
Ünnepélyes pillanatokkal kezdődött az egyébként feszült hangulatú
közgyűlés: átadták a szociális munkáért járó elismerést Szalai Lászlónénak, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatójának, majd a bizottságok külső
szakértői is letették az esküt.
A látszólag vidám hangulat nem sokáig tartott, hiszen mindenki
tudta, hogy szóba kerülnek a városi médiumokban olvasható korrupciógyanús
ügyek. Ahogy az a nagykönyvben meg volt írva, Pochner László indította
a témát. Több mint furcsának találta, hogy a 38 milliós önkormányzati pénzből
gazdálkodó városi tévénél a reklámbevételek nagy része nem a tévét működtető
kht.-hoz, hanem a Duna-Tükör Kft.-hez vándorol, amit - mint egy esetre
fény derült, lásd udvarügy - vélhetően fiktív számlákkal visznek ki onnan.
Most folytatásképpen a dunaújvárosi szennyvíztisztítóval kötött reklámszerződés
és pénzátutalás borzolja a kedélyeket: miért jelenik meg átutalás a száz
százalékban önkormányzati cégtől (amelynek húszmilliós törzstőkéje így
máris megcsappant közel ötmillió forinttal), amikor teljesítés nincs. Vagyis
semmilyen hirdetés, reklámanyag nem jelent meg a 7közlapban. Ráadásul,
tette hozzá, igencsak túldimenzionált árakkal születtek a szerződések.
Felhozta az elhíresült udvarügyet is, amelynél egy tavalyi teljesítésre
most számláztak másfél millió forintot, miközben a DTV 2001-es beszámolójában
alig kétszázezer forinttal szerepel a "terasz felújítása".
Ráerősített dr. Dorkota Lajos az elhangzottakra: kérte a szerződéseket,
a számlákat és a teljesítési igazolásokat a szennyvíztisztító és a Duna-Tükör
Kft. közötti ügyletekben. Úgy vélte, nem okozhat gondot néhány "baloldali
bulvárlap" átnézése a hivatalban, hogy megkeressék, hol vannak a hirdetések.
Utalt a Dunaújvárosi Hírlapban megjelent nyilatkozatok ellentmondására:
míg Szekeres György gazdasági alpolgármester, tulajdonosi képviselő szerint
minden rendben van a tévénél és a kft.-nél, a rendőrségi vizsgálat lezárta
után lehet érdemben foglalkozni a kérdéssel, addig Kismoni László humán
alpolgármester másként ítélte meg a helyzetet: szerinte vizsgálni kell,
mi történik. Érdekesnek találta azt is, hogy éppen a gyanús ügyek vizsgálata
előtt oszlik fel az fb, mert lemond három tagja, majd a gazdasági alpolgármester
hóna alá csapja a vizsgálandó anyagokat tartalmazó dossziét, és távozik.
Úgy vélte, a polgármesternek büntető feljelentést kellene tennie - később
a jegyzőtől várt (volna) vizsgálatot a képviselő.
A labda ezután Somogyi György térfelén pattogott: vajon a
teljes fb-t le akarják-e cserélni, vagy a lemondott tagok helyére választanak
újakat? Nem mindegy, hiszen húsz, a kft. gazdálkodásával kapcsolatos kérdés
vár megválaszolásra, s egyáltalán nem kötelező meneszteni a régi tagokat
a törvény szerint sem. Azt is felvetette, hogy éppen az az ember mondott
le többek között fb-tagságáról, aki egyetértett a vizsgálatok lefolytatásával.
Információi szerint a Versenyhivatal hiánypótlásra visszaadta az anyagot
az E.ON-nak, amely mint ismeretes, egyelőre nem társtulajdonosa a versenyhivatali
hozzájárulás hiánya miatt az önkormányzati kft.-nek, bár nyilatkozatok
szintjén ezt már tényként kezelik. Ha ilyen mértékű átutalás történik,
hogyan indul el a cég? Nekünk kell ismét zsebbe nyúlni? - kérdezte. S azt
sem értette, hogy miért kell hatmillió forintos propaganda a cég tevékenységének,
amely a költségeit növeli, s amelyet a lakossági díjakban kell majd érvényesítenie.
Szekeres György a dokumentumok nyilvánosságra kerülésének
módját nem kívánta minősíteni, elmondta: rendőrségi szakaszban van az udvarügy,
az alapvizsgálatot a helyi kapitányság elvégezte, és a megyéhez adták át
gazdasági ügyként. Ha a vizsgálatok lezárulnak, akkor lehet következtetéseket
levonni. "Nem tudom minősíteni, egy cég mennyit szán reklámozásra,
az idő majd őket igazolja" - tette hozzá azzal: "felfújtnak látja
az ügy kezelését", és nem prejudikálna. Visszautasította Pochner László
vádjait, miszerint a 800-900 milliós hiány keletkezett volna ilyen ügyek
miatt a városi büdzsében.
Újra a szerződések megtekintését kérte dr. Dorkota Lajos,
mire azt a választ kapta Szekeres Györgytől: az fb ülés előtt megkapott
dokumentumok között nincsenek számlamásolatok, a dossziét bárki megkaphatja
betekintésre. Azt is hozzátette, a reklámszerződés a Duna-Tükör Kft. rugalmasságát
bizonyítja a reklám feladatokban, más médiák nem voltak képesek erre. (A
hozzászólást záró megjegyzésre egy emberként "hördültek fel"
a Dunaújvárosi Hírlap és a DO jelenlévő tudósítói.) A pénzügyi
iroda vezetője tájékoztatásul elmondta, hogy az üzletrész adásvételére
megérkezett 650,9 millió forintot zárolták az önkormányzat számláján, tehát
abból nem költött a város, szemben a korábban elhangzott feltételezésekkel.
A pénzügyi bizottság feladata az önkormányzati pénzmozgások
figyelemmel kísérése, szólt hozzá dr. Sipos János. A bizottság immár megalakulhat,
hiszen külsős tagjai is letették az esküt. Hozzátette: a reklámszerződés
ügyében nem merült fel bűncselekmény gyanúja, a rendőrség az udvarügyet
vizsgálja.
A vitát dr. Kálmán András zárta. A polgármester annyit mondott,
hogy a felügyelő bizottság összetételére vonatkozóan és más ügyekben is
jövő szerdán pártegyeztetést tartanak, s addig ebben a kérdésben nem kíván
nyilatkozni. Dr. Sipos Jánossal egyetértve úgy vélte, nem lehet a jogosítványokat
összekeverni, a pénzügyi bizottság feladata a pénzmozgások vizsgálata,
s ha szükséges, akkor kell döntéseket hozni.
A hosszas vitát szünet zárta, s ezután már peregtek a napirendi
pontok.
Sándor Judit
(Dunaújváros Online Hírek)
Így döntöttek
Már háború
E.ON sajtótájékoztató
DO-fórum a korrupcióról
A képviselők pártállása

|