november 28. (csütörtök) 12:15

A DTV Kht.: fb kell, nem ORTT

A tegnap esti pártegyeztetésen nem sikerült megállapodni a DTV Kht. felügyelő bizottságának létszámában, összetételében, illetve a Fidesz által sérelmezett ülésrendben, tájékoztatta lapunkat a találkozót összehívó dr. Kálmán András polgármester.

   A vártnál hosszabbra nyúlt a tegnap este öt órakor kezdődött pártegyeztetés, amely több kérdésben igyekezett a közgyűlést alkotó pártok, szervezetek véleményét összehangolni.
   A többségi MSZP-frakció és a vele szövetséges SZDSZ javasolta, hogy csökkentsék a felügyelő bizottsági helyek számát az önkormányzati tulajdonú cégekben, ez ugyanis éves szinten negyvenmillió forintos kiadást jelent a városnak. Az ellenzék nem támogatta a javaslatot, inkább azt szerették volna elérni, hogy kevesebb pénz járjon az fb-tagságért - ezt viszont a többség utasította el.
   Végül aztán abban mindkét oldal megegyezett, hogy a DVG Rt.-ben, a DVCSH Kft.-ben, az EU-Integrációs Kft.-ben és az MMK Kht.-ben hétről öt főre csökkentsék az fb-tagok számát.
   Nem született ugyanakkor egyezség abban, hogy a DTV Kht.-ban miként alakuljon a fb létszáma. A többség ötről három főre kívánta szűkíteni az fb-tagok számát, míg az ellenzék azt kérte, minden, közgyűlésben részt vevő párt, szervezet delegálhassa képviselőjét a városi tévé felügyelő bizottságába. Ahogy dr. Kálmán András fogalmazott, szerepzavar jellemezte az ellenzéki képviselőket, hiszen a felügyelő bizottság feladata nem keverhető össze az ORTT képviselte feladattal. Ez ügyben további egyeztetésre van szükség, ugyanis az ellenzék nem tudott megegyezni abban, ki töltse be a nekik felajánlott harmadik helyet.
   Ugyanígy eredménytelenül zárult az ülésrend kapcsán kialakult vita rendezésére tett kísérlet: míg a Fidesz azt szeretné, hogy a koalíció üljön együtt, a többség ragaszkodik a kezdetektől fennálló rendhez, miszerint a térbeli ülésrend nem azonos a politikai jobb- és baloldallal - ahogy a polgármester fogalmazott: a városi közgyűlésben nem a politikát kell megjeleníteni elsősorban.
   A pártegyeztetés későbbi időpontban folytatódik.

SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

"Nincs szavuk a törvényeknek"

Vissza