A kihívások éve lesz 2003
Az új esztendővel egy hosszabb ideig tartó, nehéz időszak veszi kezdetét
a város életében, állítja dr. Kálmán András. Dunaújváros polgármesterével
az önkormányzat lehetőségeiről, a vasmű sorsáról és a korrupciógyanús ügyekről
beszélgettünk immár szokásosnak tekinthető év eleji interjúnkban.
 |
Csak a kérdések vannak a papíron,
a válaszok váratnak magukra |
Tavaly az előző év kísérteties ismétlődését vetettük fel beszélgetésünk
elején, ma viszont vélhetően könnyebben "megbékélnénk" az akkor
kellemetlennek tartott hasonlósággal: sokkal nehezebb időket ígér ugyanis
ez az esztendő. Nagyobb a költségvetés hiánya, kevesebb fejlesztésre futja,
korrupciógyanús ügyek sorjáznak, de a legfájóbb a vasmű helyzetének megingása,
a meghirdetett privatizáció okozta bizonytalanság.
A szocialista párt az őszi választásokon elsöprő sikert aratott
Dunaújvárosban, de győzelme mellett a gondokat is "megnyerte".
Vajon milyen évet vár dr. Kálmán András - kérdezte a DO Dunaújváros első
emberét, aki egyben a helyi MSZP elnöke is:
- A költségvetés stabilizációs éveként szeretnénk 2003-at
aposztrofálni, jól lehet, a költségvetés tervezése a 6,5 milliárdos hiánnyal
eléggé elrémisztő. Ezt a szót, hogy hiány, idézőjelbe kell tenni, hiszen
ez a kívánalmak és a lehetőségek között feszül, nem az elfogadandó költségvetés
hiánya. Ebben az évben vissza kell állítanunk a költségvetés egyensúlyát,
ami jelentős megszorításokat hoz a fejlesztések és felújítások területén.
Ma erre 770 millió forint áll rendelkezésre a költségvetés tervezetében.
Működésre a 2002. évi szintet öt százalékkal megtoldott nagyságú összeget
szánunk. Még így is hárommilliárdos különbség adódik a bevételi és a kiadási
oldal között, amit részben hitellel, részben vagyonértékesítéssel kívánunk
2003-ban rendezni. Átgondoltuk, milyen vagyoni elemek értékesíthetők 2003-ban,
s ezekkel a teljesülő bevételekkel a költségvetés egyensúlya biztosítható.
Nyugtalanságra adhat okot viszont az, hogy a vagyoneladások tovább folytatódnak.
A központi intézkedéseknek köszönhetően valamelyest növekszik a költségvetési
bevétele, gondolok az szja és a súlyadó helyben maradó részére, ám a közalkalmazottak
bérfejlesztése ennél nagyobb összeget emészt fel, amit saját forrásainkból
kell fedeznünk. A megszorítások dacára a megkezdett fejlesztéseket folytatni
kívánjuk. Gondolok a rendőrkapitányságot kiszolgáló út megépítésére, a
Petőfi liget rendezésére és néhány olyan fejlesztést is el tudunk indítani,
ami a város további fejlődése szempontjából lényeges. Mint a közmeghallgatáson
is elmondtam, előkészítünk olyan tervezési feladatokat, amelyek a belvárosi
rekonstrukció folytatását jelentik. Támaszkodni kívánunk a vállalkozások
befektetéseire, elsősorban a Vasmű úti területeken: szökőkút, a Barátság
iskola és környéke. Szeretnénk megvalósítani azokat a kereskedelmi-szolgáltató
célú fejlesztéseket, amelyekre befektetető jelentkezett. Gondolok a Tesco-,
az OBI- és az Interfruct-beruházásra, ezek 2003-ban talán be is fejeződnek.
A városkép is alakulni fog. Szeretnék biztosítani főiskolai fejlesztések
folytatását, hiszen a belső területek fejlesztése városi érdek is. Pályázni
kívánunk az új középiskolai kollégiumra, ami a Dózsa György úton egy újabb
épület felszabadítását jelenti a főiskola számára. Az intézmény mindhárom
épület külső-belső felújítását tervezi. Folytatjuk a pályázatokon nyert
pénzek tervezési felhasználását, lásd a Szalki-szigeti térséget, s szeretnénk
újabb kiírásokon részt venni. A szükséges önrészhez a költségvetésben külön
forrást biztosítunk. A tavalyi évet szeretnénk nullszaldósra kihozni, ám
rosszabb esetben háromszázmillió forintos mínusszal kezdünk, ez a nagyság
viszont kezelhető. Úgy gondolom, 2003 nem lesz szűk év, a város fejlődésében
ez nem fog megjelenni, s reményeink szerint el fogjuk érni a költségvetés
stabilizációját.
- Nem szakadhat ki a város gazdasági környezetéből: a vasmű helyzete meghatározó,
hogy csak a foglalkoztatásra vagy az önkormányzatnak fizetett iparűzési
adóra utaljak.
- Az egyik legnagyobb kihívás 2003-ban a Dunaferr helyzetének
változása lesz. Egyrészt elindult egy szervezeti átalakítás az Acélmű beolvasztásával,
aminek lehetnek foglalkoztatási kihatásai annak ellenére, hogy a Dunaferr
vezetése vállalta a túlfoglalkoztatást. Számításaink szerint a pénzügy,
számvitel, kereskedelem, munkaügy területéről néhány száz embert érinthet
a döntés. Másrészt teljesen ismeretlen, hogy a privatizációval kapcsolatos
kormányzati döntés milyen változást fog előidézni a foglalkoztatásban.
Jómagam nem számítok arra, hogy ez 2003-ban markánsan megjelenik. Előbb
ki kell írni a privatizációs pályázatot, el kell bírálni, ez 2003 második-harmadik
negyedéve körül zárható le, és ezután következik a szerződéskötés. Ez alapján
gondolom, hogy a privatizáció technikai hatásai 2003-ban nem fognak megjelenni.
Hogy milyen hatások jelentkeznek majd, az jórészt a privatizációs pályázattól
függ. A jelenlegi elképzelések szerint a kiírásban szerepelne a kohászati
tevékenység fenntartása a Dunaferr területén. Tőkeemeléses privatizációs
elképzelés él, ami azért más, mint az adósság ellenében egy forintért eladom
című privatizációs játék. A PM többek között azt a feladatot kapta, hogy
a privatizáció keretében a leendő új tulajdonossal egyeztesse a foglalkoztatási
elképzeléseket. Nyilvánvaló, hogy 2003 közepén, harmadik negyedéve körül
kapunk olyan képet, amivel már lehet számolni. Tudjuk, hogy a foglalkoztatás
szűkülni fog a Dunaferrben, ennek kezelési módjait a kormányzattal és az
új tulajdonossal karöltve kívánjuk megoldani, miként jeleztük is ezt a
szándékunkat a fejlesztési tervben.
- Most is optimista, akárcsak egy éve?
- Alaphelyzetből eredően optimista vagyok, s bár 2003-ban
a kihívások sokkal nagyobbak lesznek, s ezek itt fognak keringeni még néhány
évig, úgy gondolom, a várható problémákon úrrá tud lenni a város, ha él
az összefogás lehetőségével. Megvan ehhez az erő szakmailag, emberileg,
akaratban is. Amit nekünk kell elvégezni, meg tudjuk oldani. Természetesen
számítunk a kormányzat segítségére, amit ilyenkor ki lehet bokszolni: a
segítséget ugyanis soha nem adják ingyen. Ezért meg kell vívnunk a külön
harcainkat is. Két-három év ezzel fog eltelni Dunaújvárosban, s ennek igazi
indulója 2003-as esztendő lesz.
Sándor J.
(Dunaújváros Online Hírek)
"Sok kudarc ért a lobbizásban"
"Megvolt a szándék arra, legyenek korrupciós ügyek"
|