M6-os út: véglegesnek szánt nyomvonal
A főépítész irodájában tekinthető meg az a dokumentum, amely Rácalmás-Dunaújváros-Baracs
vonatkozásában mutatja be az M6-os út nyomvonalát.
 |
| Leágazások - részlet a nyilvános tervből |
Mint Szabó Imre főépítésztől megtudtuk, a terv mindenképpen
nagyobb publicitást kap, ugyanis mind az illetékes bizottságok, mind a
közgyűlés elé bekerül a város területét, vonzáskörzetét érintő nyomvonal-tervezet.
Ezúttal egyetlen változat szerepel a tervben, s ki vannak dolgozva az autópálya-csomópontok,
amelyek eddig hiányoztak. A Nemzeti Autópálya Rt. megbízásából dolgozó
mérnöki iroda kisebb változtatást eszközölt a Nagyvenyim felé vezető út
és a fölötte haladó M6-os csomópontjánál: a terv szerint itt lenne lehajtó
az autópályáról, és nem háromszáz méterrel arrébb, mint korábban tervezték.
Emiatt módosítani kellett a város - elfogadásra váró - településszerkezeti
tervét is, tájékoztatott Szabó Imre.
A közgyűlésen dr. Kálmán András polgármester többek között
elmondta, hogy várhatóan áprilisra készülnek el az útépítéshez szükséges
engedélyezési tervek.
Mint az többször elhangzott különböző fórumokon, s hírt is
adtunk róla, az M6-os gyorsforgalmi út építését jövőre kezdik el, s 2006-ra
fejezik be az első szakaszt, amely Baracs külterületén ér véget. A leendő
M8-as gyorsforgalmi út itt "találkozik" majd az M6-ossal, s 2006-ig
azt a szakaszát építik meg, amely Baracstól az 51-es útig vezet, benne
a Duna-híddal. Ezen a terven is dolgozik egy mérnökcsapat, s ígéretük szerint
a hídról látványtervet készítenek, amelyet a széles publikum is megtekinthet.
Sj
(Dunaújváros Online Hírek)
|