február 03. (hétfő) 19:45

Sajtótájékoztató = demonstráció

Demonstrációnak felérő sajtótájékoztatót tartottak ma a DTV Kht. nemrégiben elbocsátott dolgozói. Szinte kivétel nélkül minden, ma is a tévénél dolgozó munkatárs jelen volt az eseményen.

   A DTV Kht. belügye vált közüggyé, tehát szó sincs politikai ügyről, vagy akár médiaháborúról - nyitotta meg a mai sajtótájékoztatót Csapóné Balázs Eszter, aki másik három elbocsátott kolléganőjével - Sarok Edit, Koczka Kata, Kaszás Éva - együtt hajlandó a végsőkig elmenni igazáért.
   A gyopárosi csapatépítő tréning mutatott rá, hogy az ügyvezető vezetői stílusa romboló, kijátssza a dolgozókat egymás ellen, átláthatatlan s emiatt kiszámíthatatlan a bérezési rendszer, nincs a cégnek jövőképe, stratégiája - ismertette a tavaly nyári tréning megállapításait az egykor felelős szerkesztőként dolgozó Kaszás Éva. Elmondta, hogy először maguk próbálták belülről megoldani gondjaikat, ám "nem volt rá fogadókészség", s ezután keresték fel Pók Ferenc humán ügyekért felelős alpolgármestert, aki a polgármesterhez irányította őket. A polgármester megígérte, hogy utána néz a dolgoknak, ám minden változatlanul folyt tovább a tévénél és a 7közlapnál. Erről már csak informálisan szerezhetett tudomást Kaszás Éva, akinek a látogatás után a törökországi nyaralását megkezdő ügyvezető SMS-ben mondott fel éjszaka.
   Mivel nem állt módjában elolvasni, milyen szerződést írattak vele alá 2002. október 9-én, csak később tudta meg, hogy másfél millió forint értékben a Totálinfo Bt.-vel, az udvar 2001-ben történő felújítására szóló dokumentumot látta el kézjegyével - állította Sarok Edit (volt ügyvezető a Duna-Tükör Kft.-nél, és titkárságvezető a DTV Kht.-nál), aki ezután feljelentést tett a rendőrségen. Az újság terjesztésével és szerkesztői munkával is megbízott dolgozónak "munkaköre átszervezés miatt megszűnt" címszóval mondott fel az ügyvezető.
   Külön felhívta a figyelmemet az ügyvezető, hogy az udvart a Totálinfo Bt. újította fel - vette át az egykori reklámszervező, Balázs Eszter a szót, aki egyébként papír szerint gyártásvezetőként dolgozott a DTV Kht.-nál. Az udvart ugyanakkor barterben a Deák Kft. újította fel 2001 őszén, s barterben szerezték be a szükséges anyagokat is, sőt maga az ügyvezető is részt vett a festési munkákban, állította az egykori dolgozó. A számlát is kiállították 150 ezer forint (+áfa) értékben. "A pénzügyi bizottság meghívására elmentem, bár tartottam a retorziótól", tette hozzá, s jól sejtette: három nap múlva "átszervezés miatt megszűnt a munkaköre" címszóval mondott fel neki is az ügyvezető, aki nem is titkolta: elvesztette a beosztottja iránti bizalmát.
   Balázs Eszter elmondta még, hogy elbocsátásuk után jártak a polgármesternél, aki utána nézett ügyüknek, s megállapította, hogy valóban átszervezés miatt mondtak fel nekik, s ő javasolta, hogy forduljanak a munkaügyi bírósághoz. Balázs Eszter megköszönte, hogy kollégái többsége eljött a Cornerben rendezett sajtótájékoztatóra, és dacolni mer az ügyvezető igazgatóval.
   Egy újabb tévés gyártásvezető, aki ugyan szerkesztő riporterként, majd felelős szerkesztőként dogozott a tévénél, illetve az újságnál - Koczka Kata következett. Mint annyi más dolgozónak, neki is másról szólt a munkaszerződése, amit egy év után visszadátumozva írattak alá vele. Felelős szerkesztői munkájáról korábban maga mondott le, mert "nem tudtam azonosulni Cs. Fekete Györgyi írásaival".
   A DO kérdésére, miszerint mennyiben volt általános, hogy a levont nyugdíjjárulékot nem fizette be a munkáltató, Sarok Edit annyit válaszolt: tudomása szerint az ő magánnyugdíjpénztári tagdíját nem fizették be. A DO másik kérdésére, hogy tapasztalható-e némi önkorlátozás az ügyvezető viselkedésében a közgyűlés döntése óta, egyhangúan válaszoltak mindannyian: nem hallottak változásról.
   Az újságírók kérdése nyomán újra kirajzolódott, hogy a DTV Kht. pénzéből működtették a Duna-Tükör Kft. által kiadott újságot, hogy komoly gondok voltak/vannak a munkaszerződések körül és a gazdálkodásban.
   A sajtótájékoztatón Balázs Eszter felolvasta a négyük által jegyzett Nyílt levelet is. Ennek egyik fontos mozzanata a csütörtökre összehívott rendkívüli közgyűlés, amelytől az ügyvezető visszahívását várják, remélve, hogy az általuk a napokban személyesen felkeresendő képviselők lelkiismeretük szerint fognak szavazni. Hogy kit látnának szívesen az ügyvezetői-főszerkesztői székben, arról nem kívántak nyilatkozni.

S.J.
(Dunaújváros Online Hírek)

A volt dolgozók nyílt levele