Az alpolgármester nem állt fel
Bár burkoltan lemondásra szólította fel Pochner László a gazdasági ügyekért
felelős alpolgármestert etikai, erkölcsi szabályokra hivatkozva, Szekeres
György azonban visszautasította az őt ért vádakat a mai közgyűlésben.
A testes napirend kurtításával kezdődött ma az igen pörgősre
vett közgyűlés: sem a DVG Rt. alapító okiratának módosítását, sem a Sulák-féle
beépítési javaslatot nem tárgyalta a testület. Bár dr. Dorkota Lajos próbálta
kipréselni a bizottsági elnökökből, hogy az általuk irányított testületek
alkalmatlannak tartották a DVG Rt. életében/irányításában jelentős változtatásokat
generáló előterjesztést, csak maga maradt véleményével. Ezt azonban meg
is osztotta a hallgatósággal kérdés formájában: ki és kinek a felkérésére
készítette a szakmailag alkalmatlan előterjesztést?
A polgármester ezután jelentette be, hogy a nyilvános ülés
végén két szóbeli interpelláció fog elhangozni: az egyik Somogyi Györgyé
a szennyvíztisztítási díjra vonatkozóan, a másik Pochner Lászlóé, aki kérdést
intézett a gazdasági alpolgármesterhez.
Több országos lap is foglalkozott a kórházi konszolidációval, s egy vélhetően
szerencsétlenül megjelent nyilatkozat a helyi egészségügyi intézmény csődközeli
állapotát vázolta. Dr. Máté-Kasza László főigazgató szavait tolmácsolva
a témát felvető dr. Dorkota Lajos elmondta: a kórház nincs csődközeli helyzetben,
az adósságrendezésre megkapott pénz jól hasznosult.
Immár 141 napja nem kapja meg, hiába kéri, dr. Dorkota Lajos
a szennyvíztisztító kft. és a Duna-Tükör Kft. között tavaly október 9-én
kötött reklámszerződést, amely alapján 10,8 millió forintot utaltak a kft.-nek.
S hogy tovább üsse vasat, felolvasta a DTV Kht. elbocsátott dolgozóinak
levelét, amire az aláírók kérték meg, mondván, a testület nem hallgatta
meg őket.
Szoborügy. Az is kiderült, hogy (az országos sajtó által most
felkapott, s a DO-olvasóit is élénken foglalkoztató téma) a Lenin-szobor
elhelyezésének immár semmi akadálya a múzeum kertjében, ugyanis a Fejér
Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó Gábor január végén hozzájárult a közgyűlés
kéréséhez. (Mint arról beszámoltunk, többségi igennel ment át a javaslat.)
Ezután gyors döntéshozatal következett (lásd Így döntöttek
című írásunkat), s mondhatni, egy szuszra elértek a 24. napirendi ponthoz,
amely az önkormányzat és a Duna-Tükör Kft.-vel kötött reklámszerződés módosítását
tartalmazta. Ennek fő oka, hogy a lap immár hetente csak egyszer jelenik
meg. Pochner László javasolta, minden évben pályáztassa meg az önkormányzat,
melyik médiumban jelenteti meg hirdetményeit, míg dr. Ragó Pál javasolta,
hogy a szerződésben kössék ki: minden lakásba juttassák el a hirdetményeket
tartalmazó lapokat. Somogyi György egyenesen az előterjesztés levételét
javasolta, mondván, előbb a pályáztatás feltételeit dolgozzák ki. Egyetlen
ellenzéki javaslat sem kapott zöld utat.
A nyílt ülés végén következtek az interpellációk. A szennyvíztisztítási
díj nagyságáról folyó vitáját Somogyi Györggyel a jegyző a "de igen,
de nem"-típusú vitákhoz hasonlította: mindkét fél ragaszkodott az
általa törvényesnek tartott feltételekhez. Dr. Dorkota Lajos ismét jelezte,
hogy a megyei közigazgatási hivatalhoz fordulnak, Somogyi pedig nem fogadta
el a jegyző válaszát, míg a testület többségi igennel megszavazta azt.
Már azon vita volt, interpellációnak minősül-e Pochner László
kérdése, s a polgármester többek által félreértelmezett kérdésére adott
vokssal végül is interpellációnak minősítette azt "véletlenül"
a többség. A DJE képviselője az alábbi kérdéssel fordult Szekeres György
gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterhez: "Ön miért nem követi
Kiss Elemér kancelláriaminiszter példáját?" Pochner László szerint
ugyanis Szekeres Györgynél fennáll a párhuzam: önkormányzati megbízásokat
végeztet az általa jegyzett céggel, ami ugyan nem ütközik összeférhetetlenségbe,
de "katalizátora lehet a jelenlévő és egyre terjedő politikai és gazdasági
korrupciónak". Medgyessy Pétert idézte: "Az erkölcs és a jog
szabályai közül azoknak, akik politikai közszolgálatot vállalnak, mindig
a szigorúbbhoz, azaz az erkölcsi szabályokhoz kell igazodniuk" - majd
burkoltan lemondásra szólította fel Szekeres Györgyöt ("az európai
normáknak megfelelő .... alpolgármestere volt Dunaújváros Önkormányzatának").
Az ügyek összevonása sántít, kezdte mondandóját Szekeres György, aki elmondta:
cége és az önkormányzat között akkor született szerződés, amikor nem volt
sem képviselő, sem alpolgármester. A később bezárt iskolák szerződésmódosítással
kerültek őrzésre cégéhez. A választ Pochner László nem fogadta el, a testület
viszont többséggel igen.
A kérdések sorában ezúttal 7közlap reklámárait számolta a
Fidesz-frakció, szerintük a várost jelentős hátrány éri, hiszen havonta
1,8 millió forintot fizet az önkormányzat cége a lap tarifái szerinti 225
ezer forintos hirdetésekért.
Zárt ajtók mögött ma döntöttek arról, hogy kinek adják idén
az Aranytoll Díjat.
Sándor J.
(Dunaújváros Online Hírek)
Így döntöttek
A képviselők pártállása
|