A felhatalmazás hiányzott
A DTV Kht.-nál végzett munkajogi vizsgálat szerint az ügyvezető igazgatónak nem volt felhatalmazása az alapítótól a különböző átszervezésekre, amelyek során több dolgozót is elbocsátottak.
Mint arról a DO többször beszámolt, még januárban határozott
úgy a közgyűlés, hogy többek között megvizsgálják az utóbbi két hónap munkajogi
lépéseit a DTV Kht.-nál. A vizsgálat lezárult, a jelentést elkészítette
a hivatal egyik jogásza, dr. Jászka Ernő. A jelentésre reagálási lehetőséget
kapott, s ezzel élt is, az ügyvezető igazgató.
A jelentés lényegében azt állapítja meg, hogy a DTV Kht. (mint
egyszemélyes kht.) ügyvezető igazgatójának nem volt felhatalmazása az alapítótól
a munkahelyi átszervezésekre, ezeket ugyanis az alapítóval, azaz a közgyűléssel
jóvá kellett volna hagyatnia. (Ez alapján a jogban jártas szakemberek szerint
az elbocsátott dolgozók nagy eséllyel nyerni fognak a munkaügyi bíróságon.)
A bizottságok, majd a közgyűlés elé kerülő anyagban többpontos
határozati javaslat szerepel: amennyiben a jelentést jóváhagyja a közgyűlés,
úgy megállapítják a szabálytalanságok elkövetését, de mindezt jogkövetkezmény
nélkül hagyják a döntéshozók.
A javaslatok között ugyanis az említett jelentés elfogadásán
túl a DTV Kht. szervezeti és működési szabályzatának elkészítése és közgyűlés
elé terjesztése szerepel; ezen túl a város többségi tulajdonában álló gazdasági
társaságok alapító okiratát, szervezési és működési szabályzatát is megvizsgálják,
illetve a társaságok vezetőinek foglalkoztatási jogviszonyáról szóló szerződéseket
is ellenőrzik. Ez utóbbi azért is fontos, mert például a DTV Kht. ügyvezető
igazgatójának munkaszerződése pontatlanul van megfogalmazva a munkáltatói
jogok gyakorlását illetően.
Az előterjesztésről ma tárgyalt a pénzügyi bizottság, amely
többségi igennel elfogadta a hivatal jogásza által készített jelentést,
azonban a határozati javaslat többi pontjával nem értett egyet. Mint Pochner
László fogalmazott: "a szakadt ruha foltozása folyik", s úgy
vélte, a jelenlegi ügyvezető igazgató arra sem alkalmas, hogy kidolgozza
a kht. szervezeti és működési szabályzatát.
(Dunaújváros Online Hírek)
|