Városi és világbeli ügyekről
A két alpolgármester ügyeivel kapcsolatos véleményét osztotta meg a sajtó munkatársaival a Fidesz helyi szervezete, amely közleményt adott ki az iraki háborúról is. A sajtótájékoztatón a LÉSZ képviselői is jelen voltak és véleményt mondtak.
"A Fidesz dunaújvárosi szervezete mélyen elítéli az Irak
ellen indított háborút. Az USA külügyminisztere hazánkat a háborút nyíltan
támogató országok közé sorolta. A Medgyessy-kormány ENSZ- és NATO-felhatalmazás,
valamint az Országgyűlés beleegyezése nélkül elkötelezte magát a háború
mellett. Mi jöhet még?" - olvasta fel Cserna Gábor elnök közleményüket.
A ma délutáni sajtótájékoztatón ezután dr. Dorkota Lajos vette át a szót,
aki helyi ügyekkel foglalkozott: dr. Sipos Jánost nem politikusként, hanem
ügyvédként vádolja az ügyészség, ugyanakkor az alpolgármesternek lehetősége
van arra, hogy felálljon, s ha az ártatlanság kimondásával ér véget a per,
akkor visszatérjen, hiszen listás helye van. Bizonyára nem lesz könnyű
bebizonyítania, hogy nem profi módon kötötték az ominózus szerződéseket,
tette hozzá dr. Dorkota. A sajtótájékoztatón többször felemlegették a ma
megjelent HVG Dunaújvárossal foglalkozó cikkét, mert például a Fidesz ebből
értesült, hogy Hatvanban is büntetőeljárás folyik az alpolgármester ellen.
Éppen elegendő indok gyűlt össze dr. Sipos ellen, hogy ne rontsa tovább
a város amúgy is negatív megítélését, vélte dr. Dorkota Lajos. A fideszes
képviselő Szekeres ügyét már bonyolultabbnak tartja, többek között a gazdasági
alpolgármester egymásnak ellentmondó megnyilatkozásai miatt cégével kapcsolatban.
A cég úgy kapott önkormányzati megbízásokat Szekeres György alpolgármestersége
alatt, hogy se közbeszerzési, se versenykiírás nem volt. Ezért is tartja
érthetetlennek dr. Kálmán András magyarázatát, a polgármester szerint ugyanis
a kedvező árak miatt a város csak nyert az Agro-Sprinttel. Ugyanakkor az
őrzés milyenségére érdekes leírás utal a fentebb már említett HVG-cikkben.
Szekeres támadható hiányos vagyonnyilatkozata miatt: nemcsak a Fidesz,
de a HVG is talált olyan céget, amelyben érintett, ám nem szerepel a bevallásban.
A jogszabályok ugyan nem rendelkeznek a valótlan vagyonbevallás szankcionálásáról,
ám dr. Dorkota Lajos szerint ugyanazzal a következménnyel kellene járnia
ennek is, mintha mulasztás történt volna: nem gyakorolhatja képviselői
jogait az illető, így Szekeres sem.
Dunaújvárosban nap mint nap újabb ügyek születnek, ám ezeket
nem az ellenzék gerjeszti, szögezte le az erre vonatkozó vádakat elutasítva
dr. Dorkota Lajos. Újabb ügy a Kisosz üzletrésze, amelyet az alapító tulajdonos
(önkormányzat) beleegyezése nélkül a DTV Kht. nem vehetett volna meg, így
a közgyűlés jogtalanul döntött annak eladásáról a múlt héten. Arra már
nem is akart kitérni, milyen körülmények között bírálták el az ajánlatokat.
"Minősíthetetlen, hogy a képviselők figyelmeztetése ellenére az ülést
ideiglenesen vezető alpolgármester lesöpörte az észrevételt. Hol van a
szocialista városban az erkölcs, a jog és az etika határa?" - zárta
mondandóját.
A LÉSZ részéről Koós János megerősítette dr. Dorkota Lajos
véleményét, majd elmondta, hogy dolgoznak a szennyvíztisztítási díj ügyén,
levelet írtak a közigazgatási hivatalhoz, miszerint a jegyző nem a törvény
szerint vitte végig a díj meghatározását. Ez azért különösen súlyos, mert
egy új, de kötelező szolgáltatás induló, vagyis bázis ára. Somogyi György
utalt ezzel kapcsolatban interpellációjára, amelyre a jegyző válaszát nem
fogadta el.
A közigazgatási hivatal munkájával elégedetlen dr. Dorkota
Lajos, számos törvénytelenséget nem vettek észre, mivel nem olvassák a
közgyűlésekről szóló jegyzőkönyveket, állította.
(Dunaújváros Online Hírek)
|