A szélerőmű hasznos, de ide nem kell
Sokkal értékesebbé válhatnak a majdani és a jelenlegi hatos út között fekvő
területek, így a gazdasági bizottság nem támogatta a szélerőműpark építéséről
szóló kérelmeket.
A szennyvíztisztítót üzemeltető cég kisebbségi tulajdonosával
kötött szerződés felbontását nem támogatta a gazdasági bizottság. Mint
arról beszámoltunk, holnapra rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte
nyolc ellenzéki képviselő a szerződésbontás és az üzletrész árának visszafizetése
miatt
Szintén nem kapott támogatást az a két kérelmező, akik szélerőműparkot
szerettek volna építeni a leendő és a régi hatos közötti területen. A gazdasági
bizottság mai ülésén elhangzott, hogy ez sokkal értékesebb terület, elképzelhető,
hogy újabb ipari park létesül majd itt.
Elfogadták a Vasmű úti Irodaház átalakításáról szóló tanulmányterveket,
amelyek az épület Vasmű út felőli, több bejáratos megnyitásával, a belső
tér átjárhatóságával, átalakításával (mélygarázs építése) foglalkoztak.
Jövő év elejétől zárt helyen kell tárolni a szemétgyűjtő edényeket.
Nem kis fejtörést okozott a bizottságban az EU-jogharmonizáció kapcsán
született előírás. A bizottság semmiképpen nem javasolta, hogy a kukákat
visszahelyezzék a lakóépületekbe, s úgy vélték, hosszabb időre lesz szükség
az előírások betartásához. A javaslatot jövő héten újra tárgyalják.
A pénzügyi helyzet májusi értékelése kapcsán hangzott el a
pénzügyi iroda munkatársától, hogy augusztus végére 210 millió forintra
apadhat az önkormányzat szabadon felhasználható hitelkerete, ami korántsem
biztonságos. Mindez úgy, hogy csak a prioritást élvező feladatokra költenek.
Az önkormányzat mostani pénzügyi helyzete "egy kicsit jobb",
a lakástartozások értékesítéséből befolyt az előleg (kétszázmillió forint,
a teljes összeg fele).
Nem támogatta a bizottság a Pentele Sport Kft. kérelmét: idén
10, jövőre 14 millió forintot kértek volna a városi versenysport támogatására.
(Itt derült ki egyébként, hogy például a jégkorongozók nem igényelték a
kft. segítségét, míg az támogatást kért rájuk hivatkozva.)
A fizetőparkolást üzemeltető kft. kérésére törlik az üzemeltetési-vállalkozási
szerződésből a minimum befizetendő tízmillió forintos éves bérleti díjat.
A parkolás bővítésének kiépítését megkezdte a cég.
A Lidl élelmiszer-üzletláncnak felajánlják az egész Béke városrészi
nagy parkolót megvételre, a másik kiszemelt hellyel, a Barátság iskolával
azonban más a céljuk. A szerződésbe mindenképpen belefoglalják az építési
kötelezettséget és a parkolás biztosítását az építkezés megkezdéséig, illetve
húszszázalékos előleghez is ragaszkodni fog az önkormányzat.
A Tesco is napirenden volt, ám a bizottság zárt ülésen tárgyalt
a város tartozásának kiegyenlítéséről. Végül is levették a javaslatot.
A Tesconak 45 millió forinttal (és kamataival) tartozik a város, az összeget
vételár-előlegként vette fel évekkel ezelőtt. Az áruházlánc ugyanakkor
a régi, lezárt temető egy részét szeretné megvenni (kiegészítve saját területét,
és annak megfelelő környezetet biztosítva), ehhez azonban meg kell szüntetni
a temető jelenlegi funkcióját. A város a temető másik részéből emlékhelyet
kíván létrehozni. A javaslatról újra tárgyal a bizottság.
SJ
(Dunaújváros Online Hírek)
|