július 03. (csütörtök) 19:40

Foci: csak érzelmi alapon lehet dönteni?

A futball- és a jégkorongcsapat is kap önkormányzati támogatást, döntött ma a közgyűlés, ahol néhány képviselő, bevallottan, nem tudott elvonatkoztatni érzelmeitől: hiába, no, szeretik a focit. Az óvodai ágazat létszámcsökkentésénél a többségben felülkerekedett a racionalizmus.

   Az újonnan megválasztott bizottsági tagok eskütételével kezdődött a közgyűlés, amely a nyári szünet előtt utoljára ülésezett ma.
   Szekeres György javaslatára levették napirendről a dr. Kálmán András által kezdeményezett SZMSZ-módosítást, miszerint megszüntetik a polgármesteri jutalmazást a város nehéz anyagi helyzetére tekintettel. (A polgármester ma nem volt jelen az ülésen, s emiatt is kérte az alpolgármester a döntés elhalasztását.)
   A Sziget Alapítvány elnökeként mondott köszönetet az önkormányzat és a hőszolgáltató kft. támogatásáért Rohonczi Sándor, aki hozzátette: idén is nagy az érdeklődés az alapítvány által kiírt pályázatokra.
   A kitüntetett köztisztviselőknek gratulált Kecskés Rózsa: a címzetes főjegyzői címet elnyert jegyzőnek, dr. Tóth Istvánnak, és a "Dunaújváros Közszolgálatáért Díj"-at kapott Szántai Lajosnénak és Berzlánovits Mátyásnak.
   Egyre több üzletrészt vásárol meg a Duna-Tükör Kft.-ből a DuTéFa, derült ki Rohonczi Sándor dr. Ragó Pál kérdésére adott válaszából: a tulajdonos alapítvány élve elővételi jogával megvásárolta a DTV Kht. üzletrészét, egy másik szervezetét, illetve a Kisosz árverésre bocsátott papírjait is. Ezek után már csak azt nem értette dr. Ragó Pál, honnan van ennyi pénze az alapítványnak, és miből fogja kiadni a 7közlapot.
   Elfogadták a szociális rendelet törvényi változások miatt szükséges módosítását, és támogatták Kecskés Rózsa képviselői indítványát, miszerint minden fogyatékos embert segítő kutyára terjesszék ki az állattartási rendelet vakvezető kutyákra vonatkozó passzusait.
   Az Irodaház rehabilitációjára tett javaslatot támogatta a közgyűlés: elfogadták a tanulmányterveket, és az illetékes bizottságokat felkérték, hogy a társasház tulajdonosainak bevonásával vizsgálják meg a megvalósítás lehetőségeit, pénzügyi igényeit ebben az évben.
   A gazdálkodásról szóló rendeletet az Állami Számvevőszék kérésére kiegészítették: szabályozzák, hogy a közművek, közutak, járdák létesítésekor a finanszírozás mekkora részét terhelik az ingatlantulajdonosokra. Módosították a most újra megnyíló ápolási osztályon alkalmazandó térítési díjakat. Szintén változtatásra szorult a bölcsődék igazgatóságának alapító okirata, miután az igazgatóság a Bolyai utcába költözött a Bartók térről, ahol a családsegítővel közös épületben működött (a költözéssel a családsegítő égető helyiséggondjai is megoldódtak).
   Teljes volt az egyetértés abban, hogy a Vasvári iskola rekonstrukciójához a megyei vis maior alapból kérjenek támogatást. A közel százmilliós fejújítást a város nem tudja fizetni, ugyanakkor a statikusi vélemények szerint azonnali beavatkozást igényel a csőtörés miatt súlyos károkat szenvedett épület.
   A fizetőparkolást üzemeltető cég kérelme kapcsán várható volt, hogy ismét felvetik néhányan a rendszer felszámolását, ám Somogyi György javaslata a megszüntetésre, nem kapott kellő támogatást. Pochner László is feleslegesnek tartja a fizetőparkolást, mert mint mondta, az önkormányzatnak nincs haszna belőle, ráadásul a forgalomtechnikai gondokat sem orvosolja. Most ugyanis a fizetőzónák mellett alakulnak ki kaotikus állapotok. Az elszámolás "több sebből vérzik", állította dr. Skaliczky Andrea, ám végül a többség elfogadta, hogy a 2002 után ne kelljen a Duna-Tér Kft.-nek tízmillió forintot befizetnie (ez minimum összegként szerepelt az üzleti-vállalkozási szerződésben) a parkolóhelyek bérleti díjaként az önkormányzat számlájára.
   Az óvodai létszámleéptéseknél a szigorúbb változatot fogadta el a többség. Mint ismeretes, nemrégiben döntött arról a testület, hogy hat csoportot megszüntet, s ezzel együtt álláshelyeket is fel kellett számolni. Két óvodavezető is kérte a képviselőket: a technikai dolgozókat ne tegyék utcára, mert az óvodákban maradók már alig bírják a munkát, és a biztonságos működést veszélyezteti az alacsony létszám. Tóth Andrásné rámutatott: a hat csoport megszűnésével negyvenmillió forintot spórol meg a város, ám az a három és fél technikai álláshely, amihez az óvodák ragaszkodnak, mindössze évi ötmillió forintos kiadással jár. Kismoni László a kényszer erejét emlegette a szigorúbb döntés kapcsán, és hozzátette: az átszervezések, munkaerőkoordináció miatt szinte mindenkinek lesz állása. A testület végül a szigorúbb változat mellett döntött: huszonnégy álláshelyet szüntet meg öt intézménynél.
   Többségi igennel támogatták a Pentele Sport Kft. kérelmét két csapat: a foci és a jégkorong támogatására. Két év alatt a focistákat 24,7 millió forinttal segítik a most alapítandó Dunaújvárosi Futball Club Kft.-n keresztül, míg a hokisok 14,8 millió forintos támogatásra számíthatnak a Dunaújvárosi Atlétikai Clubon keresztül.
   A vitában a férfias érzelmek is megnyilvánultak: néhányan nem is tagadták: szeretik a focit. Mint dr. Sipos János fogalmazott: "itt nem lehet racionálisan dönteni, itt csak érzelmi döntést lehet hozni". A nemzet sportváros cím "csillogásából" jutott az önkormányzatnak is, így nem hagyhatja cserben a sportolókat a város, vélte Rohonczi Sándor, aki egyetértett azzal, hogy az állami pénzeknek ki kell vonni a profi sportból, ám ezt sokkszerűen nem lehet megtenni. Ellenezte a döntést Pochner László, aki úgy vélte: közpénzt nem, de magánpénzt nyugodtan lehet a sportra fordítani. Stadion csapat nélkül... megteheti ezt a város? Tette fel a kérdést Kismoni László, aki Selyem Józseffel egyetértésben úgy vélte: nem befektetésnek kell tekinteni a támogatást, hanem esélynek a túléléshez.
(Folytatjuk)

SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

Nyit az ápolási osztály
Az Acél-Híd programról
A képviselők pártállása