Elvarratlan szálak
Az öreg temető egy részét (mintegy felét) szánja eladásra az önkormányzat,
amely így a Tescóval szembeni tartozását rendezné.
Mint arról a DO beszámolt, döntés született arról, hogy a
város miként rendezhetné 45 millió forintos tartozását a Tesco-Global Rt.-vel
szemben. Az összeget egy meghiúsult tranzakció - a kiserdő eladásának -
előlegeként vette fel a város két éve. Azóta az áruházlánc új helyet talált
magának, meg is vette a területet (a téesz egykori majorsága és magánterületek),
folynak az előkészítési munkálatok.
Későbbi hasznosítás reményében, illetve az áruház láthatósága
érdekében a Tesco szeretné megvásárolni az öregtemető egy részét, tudtuk
meg Madarász Tamástól, a Tesco-Global Rt. hálózatfejlesztési igazgatójától,
aki a DO, területvásárlási szándékot firtató kérdésére válaszolt. Azt is
rögtön hozzátette: a kegyeleti szempontokat maximálisan figyelembe kívánják
venni, szeretnék rendbe tartani a temetőt, s csak azt a részét vásárolnák
meg, amely már használaton kívül van. "Érdekünk, hogy rendezett legyen
az áruház környéke, s ebben hajlandók vagyunk szerepet is vállalni"
- fogalmazott az igazgató, hozzátéve: elvarratlan szál jelenleg az önkormányzat
tartozása, amelyet ebben a formában szeretnének megoldani.
A megállapodás tulajdonképpen egy évre prolongálja az adósság
rendezését, fogalmazott Szekeres György a közgyűlési döntést kommentálva.
A gazdasági alpolgármester ígéretet tett: az érintett városrészben működő
civil szervezeteket bevonják a döntésbe, és az önkormányzat vizsgálja azt
is, miként lehetne a temető egy részén emlékhelyet építeni.
A Pentele Baráti Kör és körzet lakóinak egy része viszont
azt szeretné, ha kegyeleti hely maradna kistemető legalább tizenöt évig,
s információink szerint rendre felkeresik a hivatal illetékes irodáit az
aggódó lakók.
SJ
(Dunaújváros Online Hírek)
|