július 17. (csütörtök) 14:09

Uborkaszezon van?

A Fidesz úgy látja, hogy uborkaszezon van a rendőrségnél, legalábbis sajtótájékoztatójukon a korrupciós ügyekben tapasztalható "hatósági hallgatásból" ezt a következtetést vonták le.

   Egy munkaszerződés módosítása ügyében még áprilisban kérdést intézett két fideszes országgyűlési képviselő (dr. Dorkota Lajos és Cserna Gábor) a megyei rendőrfőkapitányhoz, ám a május 5-i, három hét türelmet kérő levél óta semmiféle reagálás nem érkezett a megyei rendőrség első emberétől.
   Hogy milyen szerződésről is van szó, azt dr. Ragó Pál ismertette részletesen. A DTV Kht. ügyvezető igazgatójával, Cs. Fekete Györgyivel 2001. június 8-án kötött szerződést az önkormányzat ügyvezetői igazgatói és felelős szerkesztői munka ellátására. A szerződést 2001. június elsejére visszadátumozták, és így szerepel a hivatal iktatójában is. Ezek után 2001. június 6-án módosították ezt a szerződést, kivették belőle a felelős szerkesztői munkára vonatkozó feladatokat. Ám a szerződésmódosítás nincs az iktatóban, az ezzel foglalkozó hivatalnok nem is találkozott vele. (A szerződés első oldalát pedig rá egy hétre, június 13-án átírták.) Hogy miért érdekes a módosított szerződés, és miért kéri a Fidesz két országgyűlési képviselője megtekintésre? Hát azért, mert a felelős szerkesztői munka ellátására - egyelőre ismeretlen időpont óta - a DTV Kht. és a Projekt Art Bt. között jött létre szerződés. A bt. tulajdonosa Csanádi Zoltán, Cs. Fekete Györgyi férje, s ráadásul maga a bt. a munka ellátására Cs. Fekete Györgyit bízza meg. A Fidesz szerint amíg nem tisztázódik, mikor is született az önkormányzat és a DTV Kht. ügyvezető igazgatója között a munkaszerződés módosítása, s valójában létezik-e a dokumentum és hol található, addig fennáll annak a gyanúja, hogy egy visszadátumozott szerződésről van szó, s így kettős kifizetés történt, amivel a kht.-t és közvetve a várost rövidítették meg.
   A munkaügyi felügyelőség másodfokú határozata is megérkezett, tette hozzá Cserna Gábor: 380 ezer forint bírságot rótt ki a felügyelőség a DTV Kht.-ra, mivel több szabálytalanságot találtak. A döntés ismertetése kapcsán vetette fel Cserna Gábor: vajon elegendő lesz-e a károkozás ahhoz, hogy a szabaddemokrata, szocialista városvezetés rendkívüli hatállyal felbontsa a DTV Kht. ügyvezető igazgatójának szerződését?
   Felvetődött az udvar-ügy, a reklámszerződés (ebből hatmilliót már kifizetett a szennyvíztisztító a Duna-Tükör Kft.-nek), s ennek kapcsán ismertette számításait dr. Ragó Pál: a megjelent hirdetések az újság tarifái alapján tört részét teszik ki a szerződésben rögzített összegnek, s 9,78 millió forint "túlfizetést" rögzít a szerződés. Nincs változás Szekeres György alpolgármester ügyeiben sem, tette hozzá Cserna Gábor - arra utalva, hogy az alpolgármester által jegyzett cég őrzi továbbra is az önkormányzati intézményeket -, majd dr. Sipos János nevét

sj
(Dunaújváros Online Hírek)