Dunaferr: tételes szakszervezeti közlemény a leállásról

Öcaline - 2023. augusztus 10. 10:05

Minimalizált termelés, részletes menetrend, de a lényeg: három hónap üzemszünet. Az érdekképviseletek közleményét lényegi változtatás nélkül közöljük – íme.

Megbeszélést kezdeményeztek a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, a Központi Üzemi Tanács (továbbiakban KÜT) vezetői munkáltatóval a termelés leállításával kapcsolatban, áll az érdekképviseletek tegnap napvilágot látott közleményébe. (A leállás tényéről már beszámoltunk hasábjainkon.)

Levélben javasolták

A tanácskozáson részt vett dr. Fazekas Attila meghatalmazott, Cseh Ferenc vezérigazgató, valamint Matuss Péter pénzügyi és számviteli igazgató. A közlemény részletesen kitér arra, hogy az érdekvédelmi szervezetek kérésére a jelenlévők előadták, hogy a munkavállalók hiteles tájékoztatása érdekében a mindenkori döntéseikkel kapcsolatban – lehetőségeik szerint – a legrövidebb időn belül informálják az érdekképviseleti vezetőket.
A vezérigazgató elmondta, hogy a Liberty levélben javasolta a Dunarolling Dunai Vasmű Kft.-nek és a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft.-nek, hogy az alacsony piaci árak és a kedvezőtlen acélpiaci helyzet miatt a termelést minimalizálja – időszakosan, részlegesen állítsa le.

Tételes menetrend

A leállás technikai menetének részleteiről szintén Cseh Ferenc adott tájékoztatást: mint elmondta, augusztus 10-én, azaz már ma reggel elkezdik a nagyolvasztó tervezett leállítását, ezt követően – várhatóan pénteken, amikor a nyersvas elfogy – az acélművet is leállítják.
A kokszoló a jövő héttől a minimális, 15-15 kamrával, depóra termel majd. A jelenleg rendelkezésre álló bugakészlet kihengerlését követően, várhatóan már szombaton a meleghengermű is leáll, a hideghengermű gépezetét a meleghengermű által gyártott hengerelt tekercsek feldolgozását követően állítják meg.
A leállás tervezett időtartama előre láthatólag három hónap.

Tájékoztatást a tervekről

A közlemény arra is kitér, hogy az érdekvédelmi szervezetek és a KÜT azzal a kéréssel fordult dr. Fazekas Attila meghatalmazotthoz, hogy kérjen tájékoztatást a leendő tulajdonos, a Liberty döntésképes vezetőjétől a leállást követő tervekről, az október 1. utáni időszakot érintő további működésről, a várható jövőképről – a munkavállalók hiteles tájékoztatásának céljából.

Az összegzésben foglaltak szerint a munkáltató elmondta: a Liberty képviselői biztosították arról, hogy kifizetik a júliusi munkabéreket.

(Archív fotó: Németh Zsolt)

A rovat további hírei: Dunaferr

A vasmű vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester

A vasmű vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester

2024. már. 13.

A vasmű a LIBERTY Steel Group tulajdona és LIBERTY Dunaújváros néven üzemel tavaly október óta. A héten a cég indiai vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester.

LIBERTY: térségi gondok, helyi kérdések

LIBERTY: térségi gondok, helyi kérdések

2024. feb. 23.

Szaporodnak a kérdőjelek és a súlyos válságra utaló tényezők a vasművet privatizált LIBERTY Steel térségi egységeiben – összeállításunk cseh és román példákkal szolgál, ráadásként pedig azt a kérdéssort is megismertetjük olvasóinkkal, amit a helyi cégvezetésnek tettünk fel.

Portfolio: "csak vegetál a megmentett a dunaújvárosi vasmű"

Portfolio: "csak vegetál a megmentett a dunaújvárosi vasmű"

2024. feb. 11.

Terjedelmes összeállításban számol be a vasgyár helyzetéről a Portfolio gazdasági portál; arról is írnak,, hogy mindeközben az új tulajdonosról súlyos dolgok láttak napvilágot.

Rengeteg a kérdőjel a vasmű működése terén

Rengeteg a kérdőjel a vasmű működése terén

2024. feb. 03.

Az örömteli bejelentéseket szomorú tények árnyékolják, miközben a LIBERTY cégcsoport térségi szereplőinél sorra-rendre vészterhes hírek látnak napvilágot. A vasmű helyzete a gyárkapun belülről származó információink szerint sem éppen rózsás.

Leépítésről döntött a vasgyár új vezetése

Leépítésről döntött a vasgyár új vezetése

2023. nov. 21.

Az alvállalkozói elbocsátásokról a hvg.hu közölt terjedelmes összeállítást – a lap szerint több száz munkavállalót érint a rapid döntés.

Tematikus térképtárlat a papírmúzeumban

Tematikus térképtárlat a papírmúzeumban

2023. nov. 20.

Új tematikus tárlat nyílt a Magyar Papírmúzeumban; a különleges kollekciót felvonultató, dunaújvárosi gyűjtők kincseit is bemutató kiállítás egészen tavaszig látható a Papírgyári úti intézményben.

Három hónap üzemszünet a vasműben

Három hónap üzemszünet a vasműben

2023. aug. 09.

Hiába jött új tulajdonos, máris leállították a Dunaferr nagyolvasztóját, írta acélpiaci forrásokra hivatkozva a hvg.hu. Úgy tudjuk, október elejéig áll le a gyár – a folyékony fázis is.