Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében
A közelmúltban bontott zászlót, de az előzménye már a covid idején felbukkant a nagy közösségi portálon: a Szívességfal csoport alapítói hozták létre a Fészek Mentálhigiénés Központot – a tervekről és a bázis hátteréről Molnárné Hruby Enikővel és Törő Violettával beszélgettünk.
Anno a segítő szándék vezérelte a Szívességfal aktivistáit, most más metodikával, de hasonló céllal üzemel a közelmúltban megvalósult, az érintettek körében egyre népszerűbb Fészek Mentálhigiénés Központ.
A nyugalom szigete
Violetta és Enikő mind a két társulásnak alapítója és alapembere volt, most arról mesélnek, hogy számos szolgáltatás közül válogathatnak a hozzájuk fordulók, a közeljövőben pedig több olyan edukációs célú előadást és programot terveznek, amelyek ingyenesen látogathatóak lesznek. De kezdjük az elején – a szó Törő Violettáé:
– Szerettünk volna egy olyan közösségi helyet létrehozni, ahol a lelki és mentális egészség megőrzését, javítását szolgáló programokat tudunk nyújtani a hozzánk fordulóknak. Ez lett a Fészek Mentálhigiénés Központ. A hátterében beláthatatlanul fontos tényező áll: testünk egészségével egyre többen foglalkoznak – de mi a helyzet a lelkünkkel, szellemünkkel? A mentálhigiéné, a pszichológia és úgy általában a lelkünk egészségével történő felelős gondoskodás – és öngondoskodás! – közel sem olyan népszerű még, mint a testtudatosság, holott e két dolog, nevezetesen a test és a lélek nem különválasztható. Nem véletlenül szoktuk azt mondani, hogy „minden fejben dől el” – elég csak erre a szóra gondolnunk: pszichoszomatika. Ennek az új közösségi térnek, bázisnak az egyik fő üzenete éppen az, hogy ez az egység megteremthető – és ráadásul a központ amolyan nyugalom szigete szerepet is betölt a hozzánk fordulók életében.
Itt segít a Fészek
A központ a Bocskai István utca 26. fsz. 3. alatt üzemel, ügyfélfogadásra egyeztetett időpontban nyílik lehetőség. Információt telefonon a 20/239-9716-os számon, valamint a feszek.dunaujvaros@gmail.com címen nyújtanak. A szolgáltatásokról a www.feszekdunaujvaros.hu oldalon, valamint a mentálhigiénés központ facebook felületén találnak fontos tudnivalókat és naprakész információt az érdeklődők.
Távlatos tervekkel
Szolgáltatásainkkal az alapvetően egészséges személyeknek nyújtunk segítséget a lelki feltöltődéshez, egyensúly megőrzéséhez és az átmeneti „kibillenések” stabilizálásához, magyarázza Molnárné Hruby Enikő:
– A szolgáltatási palettánkat rendkívül szélesre terveztük, hogy minél specifikusabban meg tudják találni a hozzánk fordulók a nekik megfelelő segítő módszert. Lehetőség van egyéni és csoportos tanácsadásra is, gyakorlatilag bármely életkorban. A pszichológiai és mentálhigiénés tanácsadáson túl dolgozunk meseterápiás és művészetterápiás eszközökkel, használjuk a drámát, lehetőség van pártanácsadásra, mediációra is. Kiemelten foglalkozunk a szülővé válás, a családi élet, a gyermeknevelés nehézségeivel, de emellett elismerjük és fontosnak tartjuk az önmegvalósításhoz vezető út megtalálását is.
A csapat még formálódik, mert folyamatosan igyekeznek alkalmazkodni a felmerülő igényekhez – áprilisra terveznek nyitott ajtós programokat, ami azt jelenti, hogy foglalkozásaikat és szolgáltatásaikat elköteleződés nélkül, ingyenesen lehet majd kipróbálni.
A programokat még szervezik, de hosszú távra, sok-sok ötletet felvonultatva tervezik a jövőt – a segítségnyújtás jegyében.
(Fotó: Fészek Mentálhigiénés Központ)
A rovat további hírei: Közélet
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.